Az amerikaiak hasonlóan nagy arányban követik a Japánból érkezett híreket, mint ahogy azt a haiti földrengés vagy az indiai-óceáni cunami esetében tették.

A Pew Research Center aktuális heti médiaindexe szerint minden második (52%) amerikai hírfogyasztó komoly figyelmet szentelt a Japán földrengésről, majd az azt követő cunamiról szóló híradásoknak. A megkérdezettek 46 százaléka az ázsiai országban bekövetkezett katasztrófáról szóló híreket követte a legaktívabban az adott héten. A kutatóközpont szerint a földrengés napján minden második hír a katasztrófával foglalkozott az amerikai médiában.

Az összehasonlító adatok szerint a Japán helyzetről szóló híreket némileg kevesebben, de hasonlóan nagy arányban nézték, hallgatták, olvasták az amerikaiak. 2010-ben a Haitit megrázó földrengés eseményeit tízből hat médiafogyasztó követte feszült figyelemmel, míg 2005-ben az Indonéziát, Sri Lankát és más dél-ázsiai országokat érintő rendkívüli erejű cunamiról szóló beszámolóknak 58 százalékuk szentelt jelentős érdeklődést.

A fenti három esemény iránti érdeklődés némileg kisebb, mint a Katrina hurrikán pusztításáról szóló híreknek szánt figyelem, viszont jelentősen nagyobb, mint amit a 2008-ban Kínát vagy a 2010-ben Chilét megrázó nagy erejű földrengésekről szóló híradások esetében mértek.

(Forrás: ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevél)