Fotó: MTI/Kiss Dániel
Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a Dombóvári Civil Szövetség civil napi rendezvényén 2022. február 1-jén
Hirdetés

Szalay-Bobrovniczky Vince a Dombóvári Civil Szövetség civilnapi gálaműsorán hozzátette: 2018-ban mintegy ötmilliárd, idén már húszmilliárd forintra pályázhatnak az egyesületek, alapítványok.

A Nemzeti Együttműködési Alapban (NEA) 11 milliárd forint áll rendelkezésre, amely a Falusi Civil Alap, illetve a Városi Civil Alap 5-5 milliárd forintos keretével egészül ki – közölte a politikus. Jelezte: a Városi Civil Alap pályázatai február 2-től lesznek elérhetőek.

Az ötezernél népesebb városoknak megnyíló Városi Civil Alapból olyan célokra lehet pályázni, amelyek a NEA támogatásával kevésbé elérhetők. A civil szervezetek pályázhatnak többi között gépkocsivásárlásra, épületfelújításra, épületvásárlásra, rendezvényekre, tárgyi eszközökre és kommunikációs feladatokra – ismertette.

Megjegyezte, sok civil szervezet „abban érdekelt, hogy rossz kép alakuljon ki rólunk”, de ma már „azokat a civil szervezeteket is egyre jobban láthatjuk, amelyek valóban hozzátesznek a közösség építéséhez, értékek teremtéséhez”.

Korábban írtuk

Szalay-Bobrovniczky Vince kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány miatt már nem lesz a korábbiakhoz hasonló korlátozás, amelynek következtében a rendezvényeket nem lehet megtartani.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében emlékeztetett: a rendszerváltáskor az állam és az önkormányzatok az élet több területéről kivonultak. Az így keletkezett űrt a civil szervezetek töltötték be a kultúrában, a szociális ellátásban, a sportban és a hagyományőrzésben.

Hangsúlyozta, az elmúlt 12 évben a kormány egyik legfontosabb teendője a közössége építése, erősítése volt. „Csak erős közösségek tudnak megmaradni a változó világban. Ha nem közösségekben növünk fel, a gyökereinket veszítjük el.”