Üdvözölte Orbán Viktor kedden Emmanuel Macron francia elnök előző nap nyilvánosságra hozott azon kezdeményezését, hogy kezdjenek tárgyalásokat az Európai Unió reformjáról.

Fotó: MTI, archív

A Reuters jelentése szerint a magyar kormányfő a hírügynökségnek küldött írásos nyilatkozatában üdvözölte Macron javaslatát, amely szavai szerint komoly európai vita kezdete lehet.

„Ez egy komoly európai vita kezdete lehet – ideje komolyan beszélni Európa jövőjéről. A részletekben természetesen vannak nézetkülönbségek, de a meglévő nézetkülönbségeknél sokkal fontosabb, hogy ez a kezdeményezés egy jó kezdet egy komoly és konstruktív dialógushoz Európa jövőjéről” – fogalmazott Orbán Viktor.


Weber: az Európai Parlamentet is be kell vonni

Emmanuel Macron francia elnöknek az Európai Parlamentet (EP) is be kell vonnia reformelképzelései magvalósításába jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője, a néppárt  EP-választási csúcsjelöltje kedden.  

Andrej Babis cseh kormányfő ugyanakkor élesebb bírálatokat fogalmazott meg. 

Weber a Die Welt című német lapnak nyilatkozva alapvetően támogatta a francia államfő felvetését, hangsúlyozta ugyanakkor gyorsabb döntéshozatalra van szükség azokon a területeken, amelyek Európa számára kiemelt fontossággal bírnak, így például a kül- és biztonságpolitikában.

„Én például elhagynám az egyhangú döntéshozatali alapelvet a külpolitikában. Ehhez viszont módosítani kell az uniós szerződést. Nem szabad félelemből és aggodalomból visszariadni a reformok végrehajtásától, csak azért, mert a végén kudarcot vallhatnak” – jelentette ki Weber.

A cseh miniszterelnök  ugyanakkor úgy fogalmazott: nem nyűgözték le a francia államfő reformjavaslatai.

„Egyáltalán nem tetszik ez nekem. Nem hiszem, hogy a jó irányba mutatnak. Meglepett ez a felhívás” – hangoztatta a cseh kormányfő az AP amerikai hírügynökségnek adott interjúban.

Babis aláhúzta: az Európai Uniónak inkább az olyan alapvető kérdésekkel kellene foglalkoznia, mint a biztonság és a közös piac hatékonyságának növelése. Hozzáfűzte: nem számít arra, hogy a csehek pozitívan fogadják Macron felvetéseit, sőt – mint mondta – „éppen ellenkezőleg” fognak reagálni.

Emmanuel Macron francia államfő az  „európai újjászületés közös építését” javasolja a nacionalista befelé fordulással szemben a májusi európai parlamenti (EP) választásokon a 28 uniós tagállam lapjaiban kedden megjelent, valamennyi európai állampolgárhoz intézett írásában.

A francia elnöknek az Európai Unió reformjára a cikkben tett konkrét javaslatait – egyebek mellett egy, a demokráciák védelmét szolgáló európai ügynökség létrehozását, a schengeni övezet reformját, az európai pártok külföldi finanszírozásának megtiltását, közös határrendőrség és uniós menekültügyi hivatal létrehozását – hétfő este tették közzé a francia elnöki hivatal honlapján.