Mervó Zoltán, Debrecen

2013. december 17.

Az október 16-i számban Czető Lászlóné Vannak még? című olvasói levelében többek között azt írta: „A Fidesz már 26 éve ugyan azon a néven szerepel, noha életkor szerint már nem fiatalok…”

Valóban a Fidesz a Fiatal Demokraták Szövetsége kezdő betűiből összeállított szó és a köztudatban ez rögzült. Ha csak ezt jelentené, ma már inkább ÖDESz lenne a megfelelő név.

A Fidesz alapítói köztudottan rendkívül képzett fiatalok voltak. Bár abban az időben nem tanultak nyolc éven át latint, de a latinos műveltség – még a szocializmus vége felé is – kissé az általános műveltség fogalom körébe tartozott.Ezt azért merem mondani, mert Orbán Viktor ünnepi beszédeiben egy-egy latin kifejezést hallhatunk.Legutóbb október 23-án a Békemenet tömege előtt az 1956 októberi történésekről beszélve „Sursum corda” („Emeljük fel szíveinket”) és „Gloria victis” („Dicsőség a győzőknek”) gyönyörűen aktuális kifejezéseket idézte. A fidesz egy latin szó. Azt nem tudhatom, hogy tudatosan, vagy csak a kezdőbetűk alapján lett-e a párt neve. A „fides” latin jelentése az 1901-es kiadású Burian-féle latin-magyar szótárban felsorolt sok magyar jelentése közül talán a hűség, őszinteség, becsületesség, lelkiismeretesség a legmeghatározóbb fogalmak.

A „fides” melléknévi alakjának felső foka egyébként országosan ismert. A soproni Tűztoronyra elhelyezett tábla hirdeti: „Civitas fidelissima” (Leghűségesebb polgárság).