Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt, szerk.
Hirdetés

Lukács László György (Jobbik) arról beszélt, hogy az EU meghatározó politikája a vidék fejlesztése, mert a vidék elnéptelenedése egyenlő az ország egészséges településszerkezetének megbomlásával. A magyar kormány azonban csak rövid távú rombolásban tud gondolkodni, nem törődik azzal, hogy az esetleges pillanatnyi megtakarítás a jövőben mekkora károkat okoz – jelentette ki.

A kormány meg akarja szüntetni a Karcag és Tiszafüred közötti vasúti közlekedést, és erről az érintett önkormányzatokkal és kistérségi társulásokkal semmilyen érdemi egyeztetést nem folytattak – mondta.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára hangsúlyozta, hogy ezen a szakaszon nem szűnik meg a vasúti közlekedés. A mostani idők új kihívások elé állítottak mindenkit, ezek a kihívások az egészségügyi ellátásban, a foglalkoztatásban és a közlekedési szokásokban is jelentős változásokat hoztak – fogalmazott. A kormány az egészségügyi veszélyhelyzetben átgondolta, hogy melyek azok a hatékony költségfelhasználási formák, amelyek a vasúti mellett lehetővé teszik a közúti és az egyéni közlekedést – érvelt az államtitkár.

Korábban írtuk

Lukács László György viszonválaszában felhívta a figyelmet: nem saját szavait mondta el, hanem Fazekas Sándornak, a második Orbán-kormány vidékfejlesztési miniszterének egy 2009-es, még ellenzékben tett felszólalását idézte.