Hirdetés

Az ellenzéki politikus arról beszélt: egy jegybanki elemzés mutatta ki, hogy Európában a fizetésekhez képest Magyarországon a legdrágább a bankolás, az utóbbi tíz évben pedig csak romlott ez az arány, kiugró magasságba emelve a műveletek árát. Felháborítónak tartjuk azt, hogy az elkerülhetetlen, a mindennapi életvitelhez szükséges tranzakciók esetében indokolatlan terhek vannak az embereken, főleg azért, mert Magyarország kormánya ezt hagyja – fogalmazott.

Z. Kárpát Dániel azt emelte ki: miközben a pártok, az önkormányzatok és a vállalkozások kivették részüket a koronavírus-járvány elleni védekezésből, a pénzintézetek ismét támogatást kaptak, hiszen a kormány „a bankokra kivetett látszólagos adót” engedi leírni a következő években és plusz jegybanki hitelkeretet is biztosított nekik. A jobbikos képviselő kérdésre válaszolva azt közölte, a napokban országgyűlési határozati javaslat formájában a törvényhozás elé terjesztik felvetésüket.

Korábban írtuk