Fotó: MTI/Kovács Attila (szerk.)
Hirdetés

Elmondta: még az ősszel a parlament elé terjesztik a témával foglalkozó indítványukat, az albérleti díjak csökkentését lehetővé tevő bérlakásprogramjuk többi elemével együtt.

Hangsúlyozta: a külföldiek ingatlanvásárlása szűkíti a magyarországi lakáskínálatot, felveri a lakásárakat, akárcsak az albérleti díjakat, ezért is vetnének ki egy „komoly, súlyos, mérhető különadót” e vásárlásokra.

Z. Kárpát Dániel hozzátette, drágább ingatlanoknál akár 2-3 millió forintra is rúghatna ez az összeg.

Töreki Milán, a Jobbik terézvárosi elnöke kiemelte: míg az országban értékesített ingatlanok öt százalékát veszik meg külföldiek, a főváros belső kerületeiben ez az arány ennek duplája.

Kérdésre válaszolva Z. Kárpát Dániel „technikai, koordinációs hibákkal” magyarázta, hogy – például Fejérben – nem sikerült megyei listát állítaniuk az októberi önkormányzati választásra, hozzátéve, párhuzamosan többféle aláírásgyűjtést kellett folytatniuk a helyi szervezeteknek. Sokkal nagyobb gond lenne, hogyha adott esetben eltűnt volna a párt egy teljes megyéből vagy egy régióból – fogalmazott.