A Jobbik szerint fontos, hogy minél pontosabb diagnózist lehessen fölállítani a magyar társadalomról a vallás területén is, hogy a szellemi, lelki élet gyógyítására is megfelelő lépeseket foganatosíthassunk, ezért fontos, hogy szerepeljen továbbra is a kérdés. Szükséges azt is megtudni, hogy a Magyarországon bejegyzett 231(!) „egyház”, amelynek többsége csak az anyagi lehetőségeket kihasználó destruktív szekta (pl. Magyar Boszorkányszövetség, Metafizikai Hagyomány Egyháza, Szcientológia Egyháza, Üdvhadsereg Szabadegyház-Magyarország stb.), pontosan hány állampolgárt tömörít, és annak fejében milyen összegű állami támogatást, adókedvezményt kap. Valószínűleg nem véletlen, hogy a történelmi egyházakkal ellentétben csak a kis gyülekezetek tiltakoznak az ominózus kérdés ellen, amely a kommunista rezsim korszakától eltekintve 1870 óta mindig is szerepelt a népszámlálási kérdőíveken. A Jobbik Magyarországért Mozgalom a parlamentbe kerülve indítványozni fogja az egyházak bejegyzését szabályozó törvény szigorítását, ugyanis tarthatatlan az a jogi gyakorlat, hogy 100 fő elegendő egy egyház alapításához, majd hasonló kedvezményekre lesz jogosult, mint egy milliókat tömörítő történelmi egyház. A jelenleg „egyházakként” bejegyzett gyülekezeteket vizsgálat alá kell vonni, hogy képet kapjon a közvélemény a tényleges felekezeti létszámról, a gyülekezet társadalmi – lelki tevékenységéről és az állami támogatás mértékéről. A vizsgálatok eredményei alapján a pusztán profitorientált kisegyházakat, destruktív szektákat meg kell szüntetni – zárul a közlemény.
Jobbik: Ismerni kell a vallási felekezetek arányát!
A cikk emailben történő elküldéséhez
kattintson ide,
vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/magyarorszag/jobbik-ismerni-kell-a-vallasi-felekezetek-aranyat-53246/
legfrissebb a rovatban

Hankó Balázs: Sikeres a magyar tudomány és a magyar felsőoktatás
A magyar kutatók nemzetközi szinten is híresek, a nemzetközi erőtérben is kiválóan teljesítenek.

Nagy István: Moldova az új lehetőségek hazája
Az agrárminiszter mezőgazdasági, élelmiszeripari és növénynemesítési kérdésekről egyeztetett Dumitru Alaibaval.

Orbán Viktor két napig Spanyolországban tárgyal Európa vezetőivel
A spanyolországi Granadába utazik Orbán Viktor miniszterelnök.
Megjelent a Demokrata legfrissebb száma

Higgyük el végre: erős nemzet vagyunk!
Címlapinterjú Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel; interjú Földi László ezredessel és Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész-koreográfussal, rendezővel; Siker a magyar recept; Ismét várja a látogatókat a megújult Trianon Múzeum; Az életöröm művésze
kiemelt hírek

Lecsapott a rendőrség a szocialista ingatlanbotrány egyik gyanúsítottjára
Már van gyanúsítottja a Thököly úti volt MSZP-székház fillérekért történő eladásának.
Brüsszel az Orbán–Fico szövetségben látja a veszélyt
Brüsszel szerint Orbán Viktor és Robert Fico szövetsége veszélyesebb, mint a migráció.