Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

Ander Balázs (Jobbik) azt kifogásolta, hogy a járvány előtt a Fidesz sokszor riogatott a bevándorlókkal, a nyugat-európai úgynevezett no-go zónákkal, nem beszéltek ugyanakkor a magára hagyott magyar peremvidékekről, a „hazai no-go zónákról”.

Miért nem lett rend tíz év után sem? – tette fel a kérést. „Vannak olyan, egész közösségek életét megkeserítő, generációk óta masszívan a bűnözésre szocializálódott famíliák, amelyek tagjai csakis az agressziót istenítik (.), akikben ott él az átkozott börtönromantika, akiknek a tanár és az iskola jobb esetben csak valami felesleges, haszontalan dolog”. A gyengébbekre pedig csak prédaként tekintenek.

Támogatta az iskolaőrséget, és közölte: iskolai szociális munkásokra, iskolapszichológusokra is szükség lenne.

Korábban írtuk

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint a Jobbik újabban aktívabban „igyekszik beilleszkedni a baloldali kórusba”, de felidézte, amikor a párt elnöke feleslegesnek minősítette a déli határkerítést.

Szólt a bűncselekmények számának csökkenéséről, mint, mondta, az tíz év alatt 63 százalékkal csökkent, de arról is, hogy nőtt az emberek anyagi biztonsága.

Szerinte a képviselő kimondva, kimondatlanul „egy régi jobbikos kártyát, a cigánykérdést vette elő”. A kormány szerint azonban a nehéz körülmények között élők ügyét nem etnikai, hanem szociális kérdésként kell kezelni – hangsúlyozta.