Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Hirdetés

Mándi László, a Momentum debreceni elnöke azt mondta, hogy a jelöltet kilencéves önkormányzati képviselői gyakorlata, frakcióvezetői és pénzügyi bizottsági elnöki munkája teszi alkalmassá, hogy a három párt közös jelöltjeként induljon a városvezetői posztért.

Kőszeghy Csanád Ábel közölte: hárompárti szövetségük továbbra is nyitott más pártok, illetve civil szervezetek előtt, ezért a képviselőjelölti listát csak később hozzák nyilvánosságra. Ugyanakkor jelezte: az MSZP-vel és a DK-val „zátonyra futottak” a tárgyalások, további egyeztetéseknek a két parlamenti párt helyi szervezeteivel nem látják értelmét.

Jármi Péter, az LMP hajdú-bihari elnöke kijelentette: pártjuk és az új pártszövetség „a politikai élet megújítására törekszik Debrecenben”.

Kőszeghy Csanád Ábel a készülő hárompárti, illetve polgármesterjelölti programjából a debreceni kertségekben élők falusi csokkal támogatott házépítési lehetőségének biztosítását, a bérlakásépítést, a belvárosi zöldfelületek növelését és a városi közlekedés racionalizálását emelte ki.