Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt (archív, illusztráció)
Hirdetés

Kőszeghy Ábel, a három ellenzéki párt polgármesterjelöltje a sajtótájékoztatón elmondta: az eddig bejelentett listák alapján a legfiatalabb, mindössze 31 év átlagéletkorú csapattal indulnak az október 13-i választáson.

A közös listán a Jobbik képviseletében tizenegy, a Momentumtól nyolc, az LMP részéről pedig négy képviselőjelölt kapott helyet; többségük új szereplő a közéletben. A 23 egyéni körzetben hat női jelöltet indítanak.

Kőszeghy Ábel az MTI kérdésére elmondta: szeretnének legalább egy egyéni körzetben nyerni, és céljuk, hogy minél nagyobb frakciót alakíthassanak a debreceni közgyűlésben.

A Jobbik-Momentum-LMP jelöltjeinek az eddigi bejelentések szerint a Fidesz-KDNP, a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás és a Civil Fórum Debrecen Egyesület jelöltjeivel kell megküzdeniük az önkormányzati választáson Debrecenben.