Mint a közleményben felidézik, az SZFE sztrájkbizottsága korábban nyolc – először hat, majd újabb két – pontos követelést fogalmazott meg a munkáltatóval, az SZFE vezetésével szemben, amelynek két pontját az SZFE vezetése teljesítette.

Hirdetés

Az SZFE vezetése a sztrájkkövetelésben megfogalmazott 10 százalékos béremelésen túl további 15 százalékos fizetésemelést biztosít 2021. január 1-től az egyetem dolgozói számára. Emellett elfogadták azt a követelést is, hogy a korábbi munkarend szerint legyen lehetséges a munkavégzés – áll a közleményben.

Mint írják, a sztrájkkövetelésben megfogalmazott további hat pont alapján indított sztrájkot a Fővárosi Törvényszék végzése minden pont esetében jogszabályellenesnek ítélte.

Az SZFE vezetése által elfogadott két pont esetében azt is megállapította a bíróság, hogy a sztrájkot azelőtt kezdték meg a munkavállalók, hogy a törvényes határidő a sztrájk előtti kötelező egyeztetésre lejárt volna – olvasható a közleményben.

Korábban írtuk

Mint fogalmaznak, a sztrájkbizottság tagjai jogellenes sztrájkba hajszolták bele az SZFE munkavállalóit.

„Arra kérjük az sztrájkban résztvevőket, hogy az egyetem vezetésének irányítása mellett folytassák a munkájukat!” – írják a közleményben.