Fotó: Facebook/Reggeli Gyors Klubrádió
Hirdetés

A portál beszámolója szerint dr. Rácz Krisztina, a három fős bírói tanács elnöke kiemelte: korábban ő maga is cégbíró volt, ezért tudja, hogy ha egy cég saját tőkéje negatív, az nem felel meg a törvényes működésnek, de ezt már a Klubrádió könyvvizsgálója is megállapította korábban. Az NMHH Médiatanácsának a pályázat benyújtásakor érvényes állapot alapján kellett meghoznia határozatát, és a rendelkezésére álló közhiteles nyilvántartásokból, tényekből hozta meg határozatát a kizáráskor, a dokumentumok alapján pedig a Klubrádió saját tőkéje több mint négyszázmilliós mínuszban volt.

Dr. Rácz Krisztina arról is beszélt, hogy a Klubrádió a Reggeli Gyors című műsor kapcsán a műsortervet tartalmazó formanyomtatványban ellentmondó adatokat adott meg: egyszer 187 percet, egyszer 55 percet jelölt meg ugyanazon műsor ismétléseként. Ez pedig értelmezhetetlenné teszi a pályázó műsorrenddel kapcsolatos vállalásait. De egy másik műsor, a Kovátsműhely esetében is ellentmondás van a pályázatban.

A felperes Klubrádió a Kúriához fordulhat jogorvoslatért.

Korábban írtuk