Előző írásunkban beszámoltunk arról, hogyan költözött be a Szilágyi család új otthonába, a Magyar Ház Alapítvány által vásárolt házba. Mint ismeretes, az előző tulajdonos néhány bútoron kívül mindent magával vitt. Bár ott hagytak két ágyat és a teraszon egy kanapét, de az a kulcsátadás után látszott, Joliéknak határozatlan időre félnomád életmódra kell berendezkedniük. Ez természetesen semmit nem vont le a boldogságukból, hiszen egy pillanatra sem felejtették el, hogy pár hónapja még tizenkét négyzetméteren nyomorogtak négyen, a lét-nem lét határán tengődve. Most csak a konyhájuk majdnem nagyobb, mint az a kis viskó, ahol másfél évig éltek.
Szerkesztőségünk a cikksorozat kezdete óta egyik ámulatból a másikba esve figyelte, milyen sok segítőkész, jó szándékú ember jelentkezik, hogy kihúzza a családot a nyomorból, hogy új életet tudjanak kezdeni. Megdöbbentő, hogy a szeretet és összefogás ereje a házátadás után sem apadt el.
Miután a kulcsátadásról szóló riportunkban megírtuk, a családnak nagy szüksége lenne többek között konyhabútorra és étkezőasztalra, jelentkezett is egy budapesti olvasónk, hogy a családnak bútorokat adományozna. Édesanyja nemrégen hunyt el, és szeretné eladni a lakását, így a bútorok feleslegessé váltak: ágyak, szekrények, fotelek, könyvespolc, kanapé, étkezőasztal és konyhaszekrény.
Amikor megtekintettük a lakást, nem akartunk hinni a szemünknek: minden ott volt, amire Joliéknak szükségük van. Egy költöztető céggel a Magyar Ház Alapítvány költségén rögtön Miskolcra szállíttattuk a bútorokat. A kanapé Sanyié lett, a fotelek az erkélyre kerültek. A régi-új konyhaszekrény nagy szolgálatot tesz majd, hiszen sok edénynek csak a földön volt helye. Sajnos a mosogatás még mindig nem megoldott.
Mint előző riportunkban írtuk, a korábbi tulajdonos kiszereltette a konyhabútort és vele együtt a mosogatótálcát is. Az ajándékba kapott konyhaszekrényben nincs beépítve mosogató és csaptelep, így az edényeket továbbra is csak egy vödörben tudják elmosni. A háztartási gépek közül pedig egy mosógép hiányzik.
Egy budaörsi nyugdíjas házaspár azzal hívta szerkesztőségünket, hogy szívesen odaadja Joliéknak a nagyképernyős tévéjüket, ugyanis nemrég kaptak a fiuktól ajándékba egy új tévét, így a régire nincs szükségük. Edényeket, evőeszközöket és kávéfőzőt pedig egy soproni nyugdíjas olvasónktól kaptak, aki igazi lelki kapcsolat alakított ki Jolival. Január óta rendszeresen leveleznek, a család nagyon sokat köszönhet az asszonynak. Február óta havonta tízezer forintot küld a nyugdíjából, nyárra pedig meghívta őket Sopronba nyaralni. Azt írta első levelében, hogy decemberig fogja küldeni a pénzt, akkor is, ha Joli munkát talál, és akkor is, ha sikerül házat venni.
Egyik nap kétségbeesve hívott minket Joli, hogy attól fél, rájuk omlik a tető. Egy hatalmas vihar után a konyha feletti mennyezetről csorgott a víz. Az előző tulajdonos sajnos nem említette, hogy gond lenne a tetőszerkezettel. A beázás után Bencsik András, lapunk főszerkesztője is újra látogatást tett a családnál. Kíváncsi volt, hogyan sikerült a családnak berendezkednie, mire van még szükségük, milyen állapotban van a ház. Megállapítottuk, hogy nemcsak a tetőrészt kell javítani, de az eresz-csatornarendszert is ki kell építeni: a pince is beázik, mert nincs, ami elvezesse az esővizet. Joli sógora, aki építkezéseken dolgozik, ígéretet tett, elvégzi a ház körüli javításokat.
Amikor Bencsik András először megtekintette a házat, rögtön felajánlotta, hogy kertész ismerőseivel rendbe hozatja a telket. Erre a beköltözés utáni héten rögtön sor került. Most azért is látogattunk ki újra, hogy megnézzük, hogyan sikerült a hatalmas kertet rendbe tenni.
A kétezer négyzetméteres telek annyira el volt gazosodva, hogy négy kertész dolgozott vele kora reggeltől egy teljes napon át: motoros fűrészekkel levágták a térdig érő füvet, kivágták a korhadt gyümölcsfákat, és a konyhakerti zöldségeknek a ház előtti részen két ágyást is felástak. Ide Joli paradicsomot, uborkát és krumplit szeretne ültetni. A kertészek szerint rendkívül jó minőségű a talaj, bármi megterem rajta, de rendszeres ápolást, gondozást igényel.
Joli azt mondta, majd szépen lassan megveszi a még hiányzó berendezési tárgyakat, hiszen van munkája, van rendszeres jövedelme. Bár július elején letelik a három hónapos közmunkaviszonya, de azt mondta, az Autista Alapítvány főnöke meg van elégedve a munkájával, úgy fest, munkaszerződéssel tovább kívánják foglalkoztatni.
Ha ez valóban megtörténik, valamennyivel emelkedni is fog a fizetése. Joli szeretne tizenkét órás műszakot is vállalni, így már lényegesen többet keresne. Az év elején még arra sem volt pénzük, hogy Viktória lánya ballagási tablóképeit megrendelje, most büszkén mutatta nekünk a bekeretezett fotókat. Azóta már túl vannak a nagy eseményen is, a ballagási összejövetelt az új házban tartották. Joli távolabbi célja, hogy ősszel beiratkozik egy ápolói tanfolyamra, mert megszerette az autista fiatalokat és őket szeretné gondozni. Szívet melengető látni, hogy egy reményvesztett, az öngyilkosság gondolatával is küzdő családanyából terveket szövő, életvidám nő lett. Még nem tűztük ki a házszentelő napját, de úgy látjuk, lassan már beszélhetünk róla…
Lass Gábor
