„A kormányzati stratégiai célok megvalósítása történelmi szükségletté teszi, hogy az 1947. évi XI. törvénnyel megszakított magyar szövetkezeti rendszer visszatérjen a gyökereihez. A hatályos szövetkezeti törvények, továbbá a kapcsolódó kormányrendeletek nem a keresztény-szociális értékeken nyugvó, és a nemzetközileg elismert elvrendszer következetes megfogalmazásaként születtek, hanem annak a totalitárius rendszert követően megjelent korlátlan liberalizmus társadalmi térnyerése által a jogi környezetben is érvényesített torzított változatai” – olvasható a jogszabály-tervezet indoklásában.

Ez egyértelmű, rendszerléptékű értékválasztás, amit nem lehet eléggé üdvözölni. Kár, hogy a társadalmi vitára ezúttal sem jutott túl sok idő, hiszen a tervezet szövege július közepén került föl a Fidesz honlapjára, s a hónap utolsó napjáig lehetett észrevételeket hozzáfűzni. Ennél talán nagyvonalúbbnak is lehetne lenni a nyár közepén, annál inkább, hiszen a tervezet igen fontos területet hivatott újrarendezni.

Mielőtt azonban górcső alá vesszük az egészen pontosan a szövetkezeti rendszerfejlesztéssel és működéssel összefüggő szabályozásról szóló tervezetet, érdemes rögzíteni, hogy szövetkezet alatt távolról sem a magántulajdont erőszakkal elrabló, a termelőt, a parasztot gyakorlatilag kisemmiző kommunista kolhoz értendő. Olyannyira nem, hogy a szövetkezeti gondolat és mozgalom egyáltalán nem a szovjetvilághoz kötődik.

Az első szövetkezet Angliában, Rochdale-ben alakult a második ipari forradalom idején, egészen pontosan 1844-ben, működésének célja nem a haszon maximalizálása volt (és ezzel bizony határozottan szembemenetelt a korszellemmel), hanem a tagok közös munkájának, együttműködésének optimalizálása, így a hatékonyság növelése, ezen keresztül pedig a szociális és társadalmi szükségletek kielégítése. E kor szövetkezetei határozottan a magántulajdon alapján álltak, tagjaikat nem kifosztották, mint később a kommunisták, hanem épp ellenkezőleg, javaik gyarapításáért tevékenykedtek.

A szövetkezet maga meghatározott összegű részjeggyel alapított, nyitott tagságú és változó tőkéjű, hangsúlyozottan nem profitorientált jogi személy, melynek célja, hogy tagjai gazdasági és egyéb szükségleteit kielégítse.

Hazánkban a jeles keresztényszociális politikus, gróf Károlyi Sándor kezdeményezésére 1870 után egyre-másra alakultak fogyasztási, illetve hitelszövetkezetek, s végül az 1875. évi XXXVII. törvénycikk akkurátusan szabályozta működésüket. Bizony szükség is volt rájuk, hiszen az1848-as jobbágyfelszabadítást nem követte semmiféle földhöz juttatási program, így földművelők milliói veszítették el egyik pillanatról a másikra megélhetésüket.

A bajt fokozta, hogy az Egyesült Államokban dúló kíméletlen kapitalista piaci verseny már akkor is nemzetközi mezőgazdasági válságot okozott, eladhatatlanná téve a magyar gabonát is.

Mindehhez járult a korszellem, a maitól alapelveiben nem különböző liberalizmus, mely éppúgy ragaszkodott az állami beavatkozás tilalmának dogmájához, mint e rögeszme mai őrültjei. Így aztán a gátlástalanok akadálytalanul halmozhattak fel gigantikus vagyonokat, miközben sok millió ember süllyedt a legmélyebb nyomorba. A válságban a történelmi középbirtokos réteg is megsemmisült, helyébe a néhány évtized alatt szatócsokból akár mágnásokká, gyárosokká, földbirtokosokká avanzsált új plutokrácia lépett, melynek képviselői semmiféle felelősséget nem éreztek a tönkrement földbirtokok egykori jobbágyai iránt, sőt, a tőkehiányos gazdaságokat uzsorás spekulánsok nyomorították.

Hasonló folyamatok játszódtak le egyébként Oroszországban, illetve a Havasalföld és Moldva egyesülésével 1877-ben megszületett Romániában is. A kapitalizmus mohó ragadozói ugyanis előszeretettel vetették rá magukat a liberalizmus új világának ravasz pénzügyi és gazdasági rendszerét nem ismerő hagyományos, szerves, vidékies, paraszti jellegű társadalmakra.

Ilyen körülmények között jött létre a kormányzati támogatás híján saját vagyonából áldozó gróf Károlyi Sándor és harcostársai munkája nyomán 1898-ben a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezete, vagyis a Hangya, mely mezőgazdasági és ipari termékek beszerzésével és értékesítésével foglalkozott. Ez hamar rendkívül népszerű lett a falusi gazdálkodók körében, mert biztos és méltányos értékesítési rendszert harcolt ki, ugyanakkor a vásárlók kedvező áron jutottak hozzá a termékekhez, ugyanis kihagyták a rendszerből a közbeékelődni kívánó kereskedőket. Alapvető stratégiája az volt, hogy lerövidítette az áruk és szolgáltatások útját, s ezáltal az értéket és a pénzt minél nagyobb arányban a rendszeren belül tartotta.

1940-re a Hangya Közép-Európa egyik legnagyobb vállalkozása lett több mint 2000 tagszövetkezettel, 700 ezer taggal, 30 konzervgyárral, 20 ipari üzemmel és több mint 400 saját bolttal, s emellett még szövetkezeti lakásépítési programra is futotta, enyhítendő az ipari munkásság nagy részét akkor is sújtó lakhatási gondokon. A szövetkezetet még a trianoni békediktátum után is szívós elszántsággal működtették Erdélyben és a Felvidéken a magyarság helyi vezetői, ezáltal is elősegítve a megmaradást.

E sikeres, erős szövetkezetet azután a kommunisták szétverték, a tagokat kisemmizték, erőszakkal bolsevik téeszekbe kényszerítették őket, javaikat elrabolták, s az uzsorásokat kiszorítani képes hitelszövetkezeteket is felszámolták, 1990 után pedig a valódi szövetkezés mibenlétét akkorra már elfelejtett magyar mezőgazdaság gyakorlatilag ugyanolyan helyzetbe került, mint amit a fent említett idézetben megismerhettünk: tőkehiány, eszközhiány, uzsorafeltételek a nagy nemzetközi kereskedelmi és banki tényezők részéről egyaránt.

Vagyis voltaképp elölről kell kezdeni az egyetlen menekülőútnak számító szövetkezeti rendszer kiépítését, éspedig nemcsak a mezőgazdaság vonatkozásában, hanem számos más területen is.

Az új szövetkezeti törvény – melynek végleges formája a tervek szerint 2014. január 1-jén lép életbe – tervezete mindezeknek jogi keretet szándékozik adni.

A jogszabály formálódó szövege rögzíti, hogy szövetkezetnek az alapszabályban meghatározott összegű részjegy-jegyzéssel alapított, nyitott tagságú, az egy tag, egy szavazat elve alapján demokratikusan irányított, a közös tevékenységben való részvétellel arányos nonprofit részesedést biztosító, korlátozott tőkekamattal és változó tőkével működő, jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezet minősül, melynek célja, hogy tagjai gazdasági önállóságának megőrzése mellett további más gazdasági, valamint társadalmi szükségleteinek kielégítését a közösség iránti felelősség mellett elősegítse.

A szövetkezetek a tevékenységi körükbe tartozó feladatok ellátása érdekében társulhatnak, ennek formája lehet közös vállalkozás (vagyis két vagy több szövetkezet által létrehozott önálló jogi személy), szövetkezeti vállalat, illetve másodlagos szövetkezet, kvázi szövetkezetek szövetkezete (de ez nem azonos a szövetkezeti szövetségekkel.)

Tevékenységi körük alapján lehetnek ágazati szövetkezetek, anyagi javak előállításához kapcsolódó szolgáltatást nyújtó szövetkezetek, pénzügyi szolgáltatást nyújtó szövetkezetek, nem anyagi javakat, szolgáltatásokat, illetve közszolgáltatásokat nyújtó szövetkezetek, valamint foglalkoztatást szervező szövetkezetek.

Az ágazati szövetkezeteken belül a törvénytervezet meghatározott szolgáltatásokkal és feladatokkal rögzít agrárgazdasági szövetkezetet és ipari (ide értve a háziipart és a népi iparművészetet is) szövetkezeteket. A pénzügyi szolgáltatást nyújtó szövetkezetek körébe tartoznak a szövetkezeti hitelintézetek és szövetkezeti pénzügyi vállalkozások (előbbiek megalapításához legalább kétszáz szövetkezeti tag szükséges), míg a nem anyagi szolgáltatást nyújtó szövetkezetek közé sorolhatók például a fogyasztási szövetkezetek, melyek a tagjaik üzleti kapcsolataival elérhető személyes fogyasztási szükségleteinek biztonságosabb kielégítését célozza, elősegítendő a háztartások és a gazdasági szektor kölcsönös fejlődését.

Másképp fogalmazva ezek a társadalmi és szociális egyensúly fenntartásának sajátos eszközei lehetnek. A törvénytervezet ezeken kívül leírja a lakásszövetkezet fogalmát; ez fenntartással, üzemeltetéssel, karbantartással foglalkozik, voltaképp lakások építésére és fenntartására létrehozott nem profitorientált jogi személyről van szó. A lakásszövetkezet tevékenységében érintett lakások állhatnak a tagok, illetve a nem tag lakástulajdonosok birtokában (elképzelhető például, hogy egy társasházban nem minden lakástulajdonos tagja a lakásszövetkezetnek – ők természetesen nem részesülnek a szövetkezeti tagság nyújtotta előnyökből), illetve magának a lakásszövetkezetnek a tulajdonában.

Fontos szerepük lesz a szociális szövetkezeteknek is, ezek legfőbb küldetése, hogy munkanélküli tagjainak, illetve a működési területén élő nem tag munkanélkülieknek munkalehetőséget biztosítson, illetve szervezzen, továbbá elősegítse a területi illetékességébe eső, a munkaerőpiacon hátrányos helyzetűnek minősülő tag és nem tag személyek és csoportok foglalkoztatását, oly módon, hogy e csoportok tegyék ki a szociális szövetkezet által foglalkoztatottak háromnegyedét. Emellett tagjainak szociális és egészségügyi szolgáltatásokat is nyújt.

Lesznek azután különleges foglalkoztatási szövetkezetek, ezek olyan szociális szövetkezetek, melyeknek legalább ötszáz természetes személy és legalább egy országos nemzetiségi önkormányzat tagja – e szövetkezeti forma nyilvánvalóan a cigányokat célozza meg, fő tevékenységi köre a munkaerő-kölcsönzés és munkaközvetítés lesz.

Az iskolaszövetkezetek hatálya a közép- és felsőfokú oktatási intézményekre, az ott foglalkoztatottakra, illetve fenntartóikra terjed ki, küldetése, hogy tagjainak (praktikusan a középiskolásoknak és a felsőoktatási hallgatóknak) munkalehetőséget biztosítson, illetve szervezzen.

Egyszerűbben és magyarul tehát a jelenleg kissé zavaros és profitorientált diákmunka-közvetítés szervezését venné át, legalábbis részben, emellett hozzájárul az oktató-nevelő munka feltételeinek javításához, illetve a tanulmányok folytatásához szükséges körülmények megteremtéséhez.

Fontos, hogy az iskolaszövetkezet tagja lehet minden olyan természetes személy, aki tizennegyedik életévét betöltötte, és cselekvőképes, vezető tisztségviselő azonban csak nagykorú lehet.

A szövetkezet vagyona a jogszabálytervezet szerint minden esetben a saját tőkéje. A természetes személyek többségi tulajdonával alapított szövetkezet részjegytőkéje legalább félmillió forint kell legyen, a másodlagos szövetkezet, illetve szövetkezeti vállalat részjegytőkéje nem lehet kevesebb ötmillió forintnál, a szövetkezeti hitelintézet részjegytőkéjét illetően pedig a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény az irányadó, mely százmillió forintot ír elő. A részjegy a szociális és iskolaszövetkezet kivételével az adózott eredményből részesedésre jogosít, emellett a szövetkezet a tagjaival folytatott gazdasági együttműködés során nem törekedhet nyereségre, hanem az adott együttműködés adózott nyereségét arányosan visszajuttatja tagjának.

Igen fontos a szövetkezeti szolidaritás elvének megjelenése a törvénytervezetben. Eszerint a szövetkezet a természetes személy tagok és hozzátartozóik számára szociális juttatásokat (szociális, gyógyszervásárlási, betegápolási, temetési, illetve keresőképtelenség esetére biztosított segélyt, gyermekneveléshez lakásépítési támogatást, étkezési hozzájárulást, üdülési támogatást, nyugdíj-kiegészítést), továbbá oktatási és kulturális támogatásokat, közművelődési tevékenységhez és sporttevékenységhez való hozzájárulást nyújthat a szövetkezeti közgyűlés által megalkotott alapszabályban foglaltak szerint.

A törvény a szövetkezetek közhasznára tekintettel lehetőséget ad a kormánynak arra, hogy az Európai Unió szabályainak figyelembevételével szabályozza az egyszeri megalakulási költségkompenzáció, illetve megalakulási támogatás nyújtását, a hitelfelvételt könnyítő lehetőségeket, a szövetkezeti termékek piacra jutásának segítését és azok marketing-tevékenységének fejlesztését, valamint a közhasznú szövetkezetfejlesztési ügynökségek megalakulását. Mindez azért jelentős, mert – mint föntebb jeleztük – határozott értékválasztást és annak képviseletét jelenti.

A törvénytervezet, ahogy az indoklásban is olvasható, egyértelműen kezdeményezi a tőkeérdekeltségű elemek leválasztását a szövetkezetek szervezetéről, emellett kimondja a vagyoni oszthatatlanságot, pontosabban arról rendelkezik, hogy a szövetkezet legfőbb döntéshozó szerve, a közgyűlés meghatározhat a lekötött tartalékba tartozó olyan vagyonelemeket, melyek a szövetkezet megszűnése, más jellegű gazdasági társasággá alakulása után sem oszthatók szét, hanem csak más szövetkezet vagy szövetkezeti szövetség részére adhatók át. Ezzel gyakorlatilag kizárható a rosszhiszemű beépülés nyomán tervezett zsákmányszerzés. Mindemellett az átláthatóvá tett nyereség-visszaosztás javítja az adómorált és bővíti a törvényes foglalkoztatást, vagyis többrétű társadalmi és gazdasági haszonnal is jár.

Az önkéntes és nyitott tagságú szövetkezetek a jogszabálytervezet szerint a tagság által ellenőrzött autonóm és önfenntartó szervezetek, melyek oktatási, képzési, tájékoztatási feladatokat is ellátnak.

Végső soron a közösségek alapvetően hivatásrendi megközelítésű újjászervezéséről, az önkormányzatiság egy sajátos formájáról beszélhetünk, melynek segítségével felszabadítható a teremtő, termelő erő és kedv, és végül valósággá válhat a nagy magyar író, gondolkodó, polihisztor, Németh László által megálmodott keresztényszociális alapokon nyugvó Kert-Magyarország.

Ágoston Balázs