November 17-én lesz a következő tárgyalás, mindkét fél elkészítette a bíróság által kért beadványait, de tanúmeghallgatás már nem lesz, így izgatottan várjuk, hogy mi fog történni – mondta a Magyar Nemzetnek Kálomista Gábor arról a perről, amit a Medián közvélemény-kutató cég vezetője, Hann Endre indított a Megafilm Kft. ellen az ElkXrtuk című film miatt. Az óriási érdeklődésre számot tartó, a 2006-os véres események és Gyurcsány őszödi beszéde kiszivárgásának körülményeit feldolgozó, vállaltan fiktív elemeket tartalmazó alkotás producere felidézte, hogy Hann Endre először peren kívüli megegyezést ajánlott, illetve hárommillió forintot és bocsánatkérést követelt, a perben viszont már a film betiltását szorgalmazta.

Hirdetés

A keresetet azzal egészítették ki, hogy ha a jövőben filmet készítek, abban nem szerepelhet Hann Endre. Habár ilyet nem terveztünk, ez mégis úgy hangzik, mintha azt kérnék, hogy a bíróság tiltson el a jövőbeni el nem követett cselekedeteimtől is

– fogalmazott Kálomista Gábor. Hangsúlyozta: nem tudják, hogy Hann Endre valójában mit szeretne, mert a bíró többszöri kérése ellenére sem pontosította a keresetlevél tartalmát. Emlékeztetett: továbbra sem érti a közvélemény-kutató cég vezetőjének kifogásait, mert Hann korábban kijelentette, hogy nem ismert rá saját magára a filmben szereplő Endre karakterében. A producer nyomatékosította: a filmben nem fogalmaztak meg állításokat, hiszen ez egy fikciós alkotás. Az viszont tény, hogy korábban és a legutóbbi választáskor is készültek olyan közvélemény-kutatások, amik nem tetszettek a megrendelőnek, gondoljunk csak Márki-Zay Péter kirohanására, amikor saját magáról és a mozgalmáról nem olyan számokat kapott, amiket szeretett volna – hangsúlyozta.

Az, hogy ma Magyarországon ideológiai alapon nem vetítenek le egy filmet a mozik, elfogadhatatlan, ahogy a világ bármely más országában is, hiszen ez a szabadságjogok súlyos megsértése

– utalt a producer arra, hogy a jogvédő szervezetek ilyenkor nem emelik fel a hangjukat. Egy független filmet ugyanis egy mozi csak akkor nem játszhat le, ha az obszcén vagy olyan tartalommal bír, amit tilt a magyar médiatörvény, ellenkező esetben politikai alapon mérlegelni galádság – tette hozzá.

A teljes interjút IDE kattintva olvashatja.

Korábban írtuk