Fotó: Móricz-Sabján Simon
Hirdetés

– Egyre növekszik a kórházba kerülő covidos betegek száma. Számít-e olyan rohamra, mint amilyen az előző hullám csúcsán volt?

– Magyarország Európa egyik legsikeresebb oltási programját hajtotta végre, előrelátóan a nyugati oltóanyagok mellé keleti vakcinákat is vásárolt. Ennek köszönhetően hazánkban jelentős a koronavírus-fertőzés elleni átoltottság, így bízhatunk benne, hogy a járvány negyedik hulláma várhatóan mérsékeltebb lesz, mint a második és a harmadik volt. Ennek megfelelően vélhetően a kórházak terhelése is kisebb lesz. Ugyanakkor nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy aki még nem oltatta be magát, az mielőbb tegye meg, mert csak a vakcina véd a súlyos lefolyású megbetegedéstől. A negyedik hullám nem azokat fenyegeti, akik be vannak oltva, hanem azokat, akik nincsenek. Mindenkinek jut vakcina, továbbra is elegendő áll rendelkezésre. Ha valaki jelentkezik a www.vakcinainfo.gov.hu oldalon, pár napon belül foglalhat időpontot online, így legfeljebb egy héten belül biztosan megkapja az oltást.

– Mekkora terhelésre számíthatnak az egészségügyi dolgozók a negyedik hullámban?

– Az átoltottság eredményeként hazánk ma járványügyi szempontból az egyik legbiztonságosabb ország Európában. Ennek megfelelően az egészségügyi dolgozók terhelése is vélhetően alacsonyabb lesz, mint a korábbi hullámok idején. De nem szabad elfelejtenünk, hogy a kollégák hónapokon keresztül a teljesítőképességük határait feszegették. Nemcsak akik a covidos betegek ellátásában vettek részt, hanem azok is, akik az izolációs és intenzív osztályokra átcsoportosított munkatársaikat helyettesítették. Nyáron ugyan mindannyian pihentünk, feltöltődtünk, de most sem alapjáraton működnek az intézmények, hiszen a járvány hónapjai alatt felhalmozódott elmaradásokat, az elhalasztott műtéteket, kezeléseket be kell pótolni. Az egészségügyi dolgozókat is csak azzal lehet tehermentesíteni, ha minél többen beoltatják magukat.

Korábban írtuk

– A baloldali sajtó arról cikkezik, hogy nagy tömegben hagyják el a kórházakat azok az alkalmazottak, akik nem hajlandók beoltatni magukat. Igaz a hír?

– Az egészségügyi dolgozók tisztában vannak vele, hogy fokozottan ki vannak téve a fertőzésnek, és egyúttal forrásai lehetnek a vírus közösségi terjedésének. Oltásukra nemcsak a saját, hanem a betegek egészségének védelmében is szükség van. A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház dolgozói között kiemelkedően magas, 99 százalék feletti az átoltottsági arány. Aki nincs beoltva, az kizárólag orvosi okok miatt nem kaphatta meg a vakcinát, a többiek mind védettek. Így a jogszabályok értelmében egyetlen munkatársunktól sem kellett megválnunk. Ezúton is köszönöm a példaértékű helytállásukat, és hogy jó példát mutatva felvették a vakcinát. Sokan egyébként már a harmadik adagot is megkaptuk.

– A járvány kezdete óta kevés figyelem jut az egészségügyben zajló fejlesztésekre. Keveset tudunk arról is, hogyan áll most a Dél-budai Centrumkórház (DBC) építésének ügye.

– Minden megy a maga útján, haladunk előre, folyik a tervezés, az építkezés előkészítése. Hatalmas és rendkívül összetett munkáról beszélünk, feszített tempót diktálunk. Jövő tavasszal letesszük az alapkövet, ahogy elterveztük. Gőzerővel dolgozunk azon, hogy Magyarországon egyedülálló, valóban betegközpontú intézményt hozzunk létre, egyágyas betegszobákkal, egészségplázával, az ügyintézést megkönnyítő üzletekkel.

– Vannak, akik még mindig azt hiszik, hogy ez egy elit kórház lesz, fizetős funkciókkal.

– Ez egyszerűen nem igaz. Talán a sajtó által előszeretettel és egyébként nem alaptalanul használt szuperkórház elnevezés miatt terjed ez, pedig sokszor elmondtuk, hogy nem VIP-kórházat építünk. A szolgáltatásokat valamennyi közellátásra jogosult beteg igénybe veheti majd. Az intézmény nemcsak a fővárosiakat látja majd el, hanem a nyugat- és közép-magyarországi régió öt megyéjéből fogadja majd a pácienseket; 1,2 millió ember tartozik majd ide. Emellett 24 órás sürgősségi ügyeletet tart, és több területen országos ellátást nyújt. A legkorszerűbb műszaki hátteret teremtjük meg, számos betegségcsoport esetében olyan életmentő beavatkozásokat is el tudnak majd végezni az orvoskollégák, amelyekhez másutt nehéz hozzáférni. Ráadásul Magyarországon még egyedülálló szolgáltatásokat is nyújt majd a kórház, a betegeknek és a dolgozóknak egyaránt. A hatalmas méretek, a legmodernebb építészeti és technikai megoldások, az itthon szinte még ismeretlen újítások, az igénybe vehető szolgáltatások száma, színvonala, az egészségpláza, a kompromisszumok nélküli betegközpontú szemlélet: mindez érthetővé teszi, honnan jött a „szuper” előtag. De még egyszer hangsúlyozom: ez mindenki kórháza lesz, nem csak valamilyen kiválasztott köré. A DBC pedig csak a kezdet.

– Minek a kezdete?

– A kormány nagyon helyesen felismerte, hogy a jövő a centrumkórházaké, mert itt lehet a legjobb és legkorszerűbb ellátást nyújtani viszonylag alacsony fajlagos költséggel, és így lehet koncentrálni a szaktudást is. Magyarország egészségügyi fejlesztési stratégiája, illetve az Egészséges Budapest program a fővárosban és Pest megyében négy centrumkórház létrejöttével számol, de ezek közül csak a DBC zöldmezős beruházás, a többi bővítés és korszerűsítés. A Dél-budai Centrumkórház működésének hatékonysága bizonyítja majd a befektetés megtérülését is, így a magyar egészségügy hosszabb távon átállhat az erőforrásokat koncentráló stratégiára. A gyógyítás, a gyógyulás komplex folyamat, nemcsak műtétből vagy gyógyszerek szedéséből áll, hanem annak az optimális környezetnek a megteremtéséről is, amely ezt a legjobban szolgálja. Új szemléletet vezetünk be, amelynek a lényege, hogy a szuperkórház több mint egészségügyi intézmény. Fontos szerepet vállal majd a szemléletformálásban, az egészségtudatos életre nevelésben, valamint a megelőzésben. Elképzeléseink szerint nemcsak a betegek, hanem az egészséges emberek is a kórház „páciensei” lesznek.

– Ezt hogyan értsük?

– A kórháznak egyebek mellett lesz saját mobilapplikációja, amely a telemedicina eszközeivel figyeli a páciens adatait, továbbítja őket a járóbeteg orvosának, vagy például felhívja a felhasználó figyelmét, hogy kezd elhízni, és javaslatot tesz az életmódváltásra. A telemedicina mesterséges intelligenciával párosítva figyelmeztethet a beavatkozás szükségességére, a pontos gyógyszerszedésre vagy akár a kóros folyamatokhoz vezető életmódra. Erről a felhasználó orvosát is értesíti, így hatékonyabban működhet a megelőzés. A DBC plázajellege tehát elsősorban nem abban mutatkozik meg, hogy a létesítményen belül lesznek kereskedelmi egységek, üzletek. Lényege a páciens és a kórház újfajta kapcsolatrendszere.

– Korábban említette, hogy megtérülnek a kórházra fordított összegek. A megtérülés hogyan mutatkozik meg egy kórház esetében?

– Több módon is. A DBC-ben a szó szoros értelmében minden a betegről szólhat. Az optimális környezet megteremtéséből származó előnyök lerövidítik a felépülési időt. Az össztársadalmi haszon egyértelmű: kevesebb kórházi nap, rövidebb táppénzes időszak, kevesebb gyógyszer, egészségesebb társadalom. Ezt a célt szolgálja minden szolgáltatás, az egyágyas szobáktól a bankfiókig. Másrészt orvosi szempontból is szuperkórház lesz a DBC.

– A korszerű eszközparkra gondol?

– Részben igen, de ami legalább ilyen fontos, hogy itt egy helyen biztosítani tudjuk azt a szakmai együttműködést, amely kulcsfontosságú a nehezebb, komplexebb esetek gyógyításában. Nemzetközi kutatások bizonyítják, hogy például egy aorta aneurizma-, vagyis a főverőér kóros tágulatát érintő műtét esetén töredékére csökken az operáció utáni halálozás, ha a további szakorvosi háttér adott hozzá. Azaz ha rendelkezésünkre áll minden tudás, amely az esetleges komplikációk kivédéséhez vagy kezeléséhez szükséges: intenzív osztály, intervenciós radiológia, műtéti sztrókellátás, végtagmentő műtét, diabetológia, nefrológia, intervenciós kardiológia, szívsebészet, mellkassebészet és traumatológia. Emellett a DBC szakmai-tudományos innovációs központként is funkcionál majd, új lendületet adva a kutatás-fejlesztésnek. Egyrészt a nagy betegforgalom miatt is egyedülálló tapasztalatokat szerezhetnek majdani kollégáink, másrészt olyan szakmai kihívásokkal találkozhatnak, olyan ultramodern gépekkel dolgozhatnak, amelyek páratlanul versenyképessé teszik a tudásukat. Már most sokan jelentkeznek, itthon és külföldön dolgozó orvosok, komplett orvosteamek is, hogy jönnének majd a Dél-budai Centrumkórházba. A szakma krémje érdeklődik az intézmény iránt, így a fiatalabb kollégáknak bőven lesz lehetőségük tanulni, miközben az idősebbek is tovább tudnak fejlődni. Azaz megmentett emberéletekben mérhetjük majd a beruházás megtérülését.