Fotó: MTI/Kovács Attila
Hirdetés

Németh Szilárd hozzátette: mindez a törvényalkotási munkában, a jövő évi költségvetésben is látszik. Olyan jogszabályokat alkottak, amelyek lehetővé teszik, hogy a Magyar Honvédség a térség legerősebb és legütőképesebb haderejévé váljon – tette hozzá.

A jövő évi honvédelmi költségvetés 103 milliárd forinttal lesz magasabb, mint az idei. Az összesen 616 milliárd forintból 216 milliárdot, mintegy 30 százalékot fejlesztésekre kell fordítani – közölte az államtitkár, megjegyezve: a NATO 20 százalékos fejlesztési arányt ír elő.

Németh Szilárd kitért arra is, hogy a honvédelmi jogszabályokat, a költségvetést, a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot az ellenzék soha nem támogatta. A magyarok a haza fegyveres védelmében sem számíthatnak az ellenzékre – hangsúlyozta.

Az államtitkár ennek kapcsán kiemelte, hogy a teljes hadieszköz beszerzés a nyilvánosság előtt zajlik. Emellett leszögezte, hogy a Magyar Honvédség hadieszközbeszerzéseit mindig a magyar érdek, a katonák szakmai szempontjai, a magyar gazdaság fejlesztése és a rendelkezésre álló források leghatékonyabb felhasználása határozza meg.

Németh Szilárd példaként említette, hogy a szolnoki helikopterbázison rendelkezésre áll négy H125 M többcélú könnyűhelikopter, nyolc teljesen korszerűsített Mi-24 harcihelikopter, öt teljesen korszerűsített Mi-17 szállítóhelikopter, négy Zlin kiképző, futár és felderítő repülőgép. Ezeket teljesen felújított – NASA-technológiát is magánban foglaló – hangárok fogadják, s rendelkezésre áll egy francia helikopter szimulátor is. Mindemellett a teljes kiképzési rendszer is NATO-kompatibilis, az Airbus szabályai szerint zajlik.

Kiemelte, nemcsak vásárolnak, hanem megteremtették a 2010-re „teljesen lenullázott” védelmi ipar újjáépítésének alapjait is. A cseh licensz alapján Magyarországon gyártott fegyverekkel szerelik majd fel nemcsak a katonákat, hanem a rendőröket, pénzügyőröket is.

Kitért arra is, hogy a britek, franciák és németek mellett, hamarosan Magyarország is tulajdonrészt szerez az Airbusban, hiszen Gyulán közösen építik és üzemeltetik azt az óriás üzemet, amelyben a világ valamennyi Airbus helikopterének a forgóalkatrészét fogják előállítani.

Németh Szilárd azt mondta: Európa és Magyarország biztonságát első helyen továbbra is a tömeges migráció és az azzal járó terrorizmus fenyegeti. A december eleji NATO-csúcson már Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is a legnagyobb kihívások közé sorolta migrációt és a terrorizmust. Ezért is fontos, hogy a magyar honvédek ott vannak többek között Afganisztánban, Irakban és Koszovóban. Ennek kapcsán szólt arról, hogy a Koszovóban szolgáló katonák számát megnövelték, az iraki misszióban való részvétel mandátumát pedig meghosszabbította az Országgyűlés.

Az államtitkár leszögezte: Magyarországon továbbra sem lesz sorköteles katonaság. A Magyar Honvédség személyi állománya a jövőben is a hivatásos katonai életpályán és az önkéntes tartalékos rendszeren alapul. 2026-ra 30 ezres profi és 20 ezres tartalékos honvéddel számolnak – közölte az államtitkár.

Németh Szilárd sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a honvédek, és a honvédelmi alkalmazottak idei munkájáért. „Jövőre folytatjuk, hajrá magyar honvédek” – zárta szavait az államtitkár.

Az államtitkárt kérdezték a Magyar Honvédség repülőinek útjairól is. Kiemelte: Benkő Tibor honvédelmi miniszter előző nap a parlamentben is tájékoztatást adott az egyik „Soros-kórushoz tartozó lap vádaskodásai kapcsán”. Az államtitkár szerint vannak érdekek, akik azt akarják, hogy a Magyar Honvédség ne erősödjön, hanem gyengüljön. Abban érdekeltek, hogy Magyarországra is betelepítsék a migránsokat – vélekedett, hozzátéve: ezért sem szavazza meg az ellenzék a Magyar Honvédséget erősítő, költségvetését növelő intézkedéseket.

Németh Szilárd kiemelte: az utak mindegyike hivatalos katonai vagy kormányzati küldetés volt. Minden képviselő élhet azzal a jogával, hogy a Honvédelmi Minisztériumban pontos tájékoztatást kérjen – tette hozzá.