Juhász Hajnalka: A Tiszát kiszárítja a hiteltelenség
Kollár Kinga a hazájának okozott óriási pusztítást a felszólalásával – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjúban Juhász Hajnalka. A KDNP frakcióvezető-helyettese elmondta a véleményét Magyar Péterről, de szó esett az Európai Unió helyzetéről, az ukrán EU-tagság jelentette veszélyekről, valamint a legújabb kormányzati döntésekről is.– Számos intézkedést jelentettek be a kormánypártok, amelyekkel a családokat segítik. Miért az szja-mentesség kiterjesztése mellett döntöttek?
– Az Európai Unió minden tagállamának el kell döntenie, milyen választ ad a demográfiai kihívásokra. A tagállamok nagy része a migrációt tekinti megoldásnak. Mi viszont abból indultunk ki, hogy ösztönözzük a fiatalokat, hogy házasságban és családban gondolkodjanak. Nem kell személyi jövedelemadót fizetnie annak a hölgynek, aki 30 éves kora előtt édesanya lesz, és ha 30 éves kora után további gyermeket is vállal, gyakorlatilag egész életére szja-mentessé válik. A 25 év alattiak szja-mentességét már korábban bevezettük, a négygyermekes édesanyák szja-mentességét pedig az év második felében kiterjesztünk a háromgyermekes édesanyákra. A kétgyermekes édesanyák szja-mentessége 2026 januártól indul, ezt négy lépcsőben vezetjük be, először a 40 év alattiak, majd a 40 és 50, azután az 50 és 60 év közöttiek, végül a 60 év felettiek számára. Az apák mindemellett igénybe tudják venni a 2026 januárjáig megduplázott családi adókedvezményt, tehát a férfiakat is segítjük. A csed és a gyed, valamint az örökbefogadói díj szja-mentessége pedig júliustól még tovább erősíti a családok anyagi stabilitását. A nemzet jövője az, hogy egy édesanya biztonságban érezze magát, mert akkor fog gyermeket vállalni. Így tudjuk a legjobban segíteni azt, hogy a nemzetünk jövője biztosítva legyen.
– Egy másik törvényjavaslat, amit benyújtottak, arról szól, hogy a magyar EP-képviselőknek ugyanolyan vagyonnyilatkozatot kell tenniük, mint az országgyűlési képviselőknek. Mi indokolja ezt a változtatást?
– Ennek a módosításnak két előzménye is van. Az egyik, hogy amikor az egész jogállamisági eljárás hazánkkal szemben elindult, akkor felhozták a brüsszeli liberális kollégák, hogy nem elég jó a magyar vagyonnyilatkozati rendszer. Azonban az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozati rendszere sokkal kevésbé átláthatóbb és sokkal kevésbé egyértelmű, mint a magyar. A magyar rendszer nagyon szigorú és részletes, ugyanis minden vagyonukról be kell számolniuk az országgyűlési képviselőknek, sőt a vagyonnyilatkozatunkhoz csatolnunk kell a házastársunk és a gyermekeink vagyonnyilatkozatát is. Ez mindenki számára megtekinthető. A másik előzmény, hogy Magyar Péterrel szemben felmerült a bennfentes kereskedelem vádja. Ha valaki annyira részletesen és mélyrehatóan kritizálja az intézkedéseinket, a célkitűzéseinket, akkor, ha kellően bátor, nincs mitől félnie.
Egy sokkal szigorúbb vagyonnyilatkozati rendszer irányába indulunk el, ami azt jelenti, hogy az EP-képviselőknek a magyar vagyonnyilatkozati rendszerhez hasonló részletességgel kell beszámolniuk arról, milyen ingó és ingatlan vagyonuk van. Ennek kapcsán csak halkan jelezném, hogy az EP-képviselők jelenlegi vagyonnyilatkozata nem nyilvános. A törvény előtt mindenki egyenlő, és az, hogy valaki Manfred Weberrel szoros barátságot ápol, nem jelenthet kivételt a szabályok alól. Akinek nincs takargatnivalója, annak nincs mitől tartania.
– Miként vélekedik arról, hogy Magyar Péter többször is sértő megjegyzéseket tett a nőkre?
– Nagyon elkeserítő, ha egy férfi így beszél. Onnantól kezdve nem tudok valakit komolyan venni, hogy a saját feleségét és a gyermekeit felhasználja a politikai karrierje építésére. Nálam a hitelesség itt véget ér, és ahogyan ő a nőkről beszél, a nőkkel viselkedik, abban abszolúte érzékelhető egyfajta sértettség. Magyar Péter egy felépített személyiség, és amikor ebből a szerepből kiesik, akkor lehet látni, hogy valójában nem tiszteli sem a nőket, sem az időseket, sem a választópolgárokat, akikről nagyon-nagyon degradálva beszél. Ez az igazi arca.
A teljes interjú ITT olvasható.