Ifjú politikusokat megismertető sorozatunkban országosan még kevésbé ismert, ám helyi szinten már komoly sikereket elérő szereplőket mutatunk be. Juhász Hajnalka az igazságügyi miniszter, Trócsányi László politikai főtanácsadója, a KDNP nőtagozatának elnöke az előkelő 39. helyen indulhat a Fidesz–KDNP országos listáján.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

– Minek köszönheti ezt a nagy ugrást?

– Végtelen megtiszteltetés új arcként ilyen helyre kerülni a Fidesz–KDNP-listán. Politikai elkötelezettségem, keresztény értékrendem miatt egyértelmű volt, hogy 2009-től, amikor hazajöttem angliai tanulmányaim után, elkezdtem érdeklődni a közélet, a Kereszténydemokrata Néppárt, illetve annak ifjúsági szervezete, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség iránt. Az akkori elnök, Rétvári Bence és az alelnökök, Hollik István, Gaál Gergely, Azbej Tristán – akik ma mind komoly szerepet játszanak a közéletben – bizalmat szavaztak nekem, és alelnök lehettem az IKSZ-ben. Emellett egy nagyon intenzív szakmai életútra léphettem, amikor a doktori munkámat megkezdhettem az akkori alkotmánybírónál, Trócsányi Lászlónál, aki jelenleg Magyarország igazságügyi minisztere, és akit példaképemnek és mesteremnek tekintek. Értékelte, hogy egy nemzetközi közjogi mesterdiplomával hazajöttem Angliából. Számos kiemelkedő fontosságú nemzetpolitikai ügyben dolgoztunk együtt az elmúlt tíz évben, és készítettünk szakértői anyagokat például az Európa Tanács Velencei Bizottsága részére.


– Valóban, az elmúlt években a minisztérium nemzetközi jogi szakértőjeként jelent meg a közéletben. A Fidesz–KDNP most inkább nemzetpolitikai területen számít önre?

– Elsődlegesen nemzetközi jogász vagyok, de ha csak az utolsó eseményeket, például az ukrán oktatási törvényt nézzük, látható, hogy Magyarországnak szüksége van olyan szakemberekre, akik egyrészt értik a nemzetpolitikát, másrészt nemzetközi jogász gondolkodással rendelkeznek, vagyis szakmai érvekkel tudják alátámasztani az álláspontjukat. Ennek kapcsán szeretném kiemelni, hogy mélyen hiszek a szakmai elkötelezettségben és alázatban, ezért rendkívüli megtiszteltetés számomra, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úr a közös gondolkodásban számít a szakértői véleményemre, annak fényében, hogy az én generációm az ő munkásságát figyelve és tanulva érthette meg, mit jelent az egységes nemzetben való gondolkodás.


– Édesapja Sajóládon, Miskolc mellett volt háziorvos. Hogy került innen Londonba?

– Tősgyökeres miskolciak vagyunk. Klasszikus orvoscsaládba születtem, szüleim, keresztszüleim is orvosok, és példaként áll nővérem előttem, akit nem lehetett eltántorítani attól, hogy Magyarország első női szívsebésze legyen. Mélységes istenhittel küzd mindennap a betegek életéért. Szüleink a haza szolgálatára neveltek minket, ennek keretében azonban elvárták, hogy külföldön tanuljunk, majd az ott szerzett tudást hazahozzuk, és itthon kamatoztassuk. Én miskolciként is fontosnak érzem, hogy példát mutassak a fiataloknak, mennyire fontos a befektetés a tudásba, amit igazol ez a megtisztelő 39. hely.


– A liberális sajtóban visszatérő téma, hogy a Fidesz–KDNP-ben kevés a női képviselő, most a százas listán 14-en vannak. Baj ez, vagy következik a kormánypártok által követett hagyományos értékrendből?

– Szerintem az a legfontosabb, hogy ki mennyire felkészült és rátermett a közéleti szerepre. Nem hiszek a női kvótában, én mindig arra törekedtem, az Európai Tanácsban vagy ahol éppen dolgoztam, hogy hiteles, szakmailag felkészült ember benyomását keltsem, akinek az értékrendje, a hazája iránti elkötelezettsége egyértelmű. Hiszek abban, hogy folyamatosan tanulnunk kell és képezni magunkat, ez ad erőt és tartást ahhoz, hogy a ránk váró küzdelmeket, harcot keresztény kultúránk és biztonságunk megőrzése érdekében meg tudjuk vívni.


– Ön mit tesz a keresztény nőpolitika fókuszába?

– Az összetartást, a szakmai együttműködést, a tudás és tapasztalat átadását egymás irányába. A határon túli női képviselőkkel már elindítottunk egy jövőbe mutató szakmai együttműködést, amit az RMDSZ-es Bíró Rozália kezdeményezett, de benne van a VMSZ, a KMKSZ, az MKP is, hogy a közös keresztény kultúránkért, hazánkért, magyarságunkért közösen álljunk ki. Európa pont azt az időszakát éli, amikor erre a határon át­ívelő közös keresztény gondolkodásra, az együttműködés minden kis sarokkövére égető szükség van. Elkötelezettségre és a kultúránk, nemzetünk iránti végtelen alázatra van szükség. Mindennek az alapját pedig keresztény gondolkodásunk kell hogy áthassa. 

Szarka Sándor