Juhász Péter mégsem szervez tüntetést október 23-ra – tudatta a bukott politikus Facebook-oldalán.

Az Együtt egykori vezére egy hete jelentkezett egy videóval, amelyben bejelentette, tüntetést szervez nemzeti ünnepünk napjára, ahol gigaszínpadot is ácsol az ország többsége számára. A grandiózus terv egy hetet élt meg, ma már visszakozik a fütyülős Juhász:

Bele is kezdtünk, de többen jelezték, hogy már korábban elkezdték a szervezést az előző ellenzéki tüntetés szervezői, akik egyeztettek már pártokkal és civilekkel is. Így ránk most nincs szükség

– írja közösségi oldalán lemondóan Juhász Péter, akinek most legalább egy pillanatra eszébe jutott, hogy nincs rájuk szükség. A választási eredményből is pontosan ez következett volna, mégis megpróbált visszatérni a sípoló politikus. Mára viszont meggondolta magát, mert nem akar úgynevezett „ellenzék ellenzéke” tüntetést szervezni, hiszen szerinte az ellenzék elbukik nélküle is: 

Lehet, hogy jobb is így, mert a mai állapotok között nem tudnék mást, mint az ellenzék ellenzéke tüntetést meghirdetni. Azonban elnézve az elmúlt hetek híreit, arra talán most szintén nincs szükség. Mert ahogy a viccben mondja a doktor, »nem kell vele foglalkozni, leesik magától«.

Egy hete bejelentettük Baranyi Krisztával, hogy belekezdünk az október 23-i tüntetés szervezésébe.Bele is kezdtünk, de…

Gepostet von Juhász Péter am Samstag, 6. Oktober 2018