Július hetedikén született az első erdélyi fejedelem

Apját, Szapolyai János erdélyi vajdát 1526 novemberében, a mohácsi csatavesztés után választotta királlyá a székesfehérvári országgyűlés. A főnemesség egy része decemberben a Habsburg-párti Báthori István által összehívott pozsonyi országgyűlésen a jelen sem lévő, de fegyvereseit azért elküldő Habsburg Ferdinándot választotta királlyá. Az ország kettészakadt, egy évtizedig sem Ferdinánd, sem a török támogatását élvező Szapolyai nem tudott a másik fölé kerekedni. Ezt belátva 1538. február 24-én Váradon titkos megállapodást kötöttek, amely az ország keleti részét Szapolyainak, a nyugatit Ferdinándnak adta, azzal a kikötéssel, hogy János halála után az egész ország Ferdinándra száll, Szapolyai esetleg születendő fiát pedig egy német hercegséggel kárpótolják.

A koros és beteges Szapolyai 1539 elején elvette Jagelló Izabellát, I. Zsigmond lengyel király lányát. Fia, János Zsigmond halála előtt két héttel, 1540. július 7-én született meg és Szapolyai – állítólag – utolsó szavaival a váradi békét felrúgva őt nevezte meg utódának. A csecsemőt szeptemberben a rákosmezei országgyűlésen királlyá is választották (de soha nem koronázták meg). Az özvegy királyné és tanácsadója, Fráter György Ferdinánd ellen Szulejmán török szultánhoz fordult védelemért, aki ezt meg is adta, csakhogy a saját szája íze szerint értelmezve. A szultán 1541. augusztus 29-én csellel elfoglalta Buda várát, és azt ígérte, II. János nagykorúságáig „megőrzi” azt.

Szulejmán a kis királyra, illetve annak anyjára és Fráter Györgyre Erdély, a Tiszántúl és a Temesköz kormányzását bízta, évi tízezer forint adó fejében. Izabella és Fráter György között állandósultak az ellentétek, s utóbbi 1549-ben titkos megállapodást kötött Ferdinánddal, amely szerint Izabella és fia a sziléziai Oppeln és Ratibor hercegségek fejében lemondanak Erdélyről, amelynek kormányzója a barát marad. Az özvegy királyné az erőszaknak engedve 1551-ben aláírta lemondását és fiával Lengyelországba távozott. Ferdinánd erdélyi uralkodását azzal kezdte, hogy meggyilkoltatta a megbízhatatlannak minősített Fráter Györgyöt, s gyorsan kiderült, hogy Erdélyt megvédeni nem, csak kizsákmányolni képes. A kiábrándult erdélyi rendek visszahívták Izabellát és II. Jánost, akik a Porta jóváhagyásával 1556. október 22-én diadalmasan vonultak be Kolozsvárra.

Erdélyt fia nagykorúságáig Izabella kormányozta, aki felállította a kancelláriát, magához vonta a pénzügyeket, visszafoglalta a még Habsburg kézen lévő várakat, az ellene szervezkedő főurakat kivégeztette. János Zsigmond csak 1559-ben, anyja halála után vehette kézbe a hatalmat. A daliás megjelenésű fejedelem hányatott ifjúsága ellenére kiváló neveltetésben részesült, tucatnyi nyelven beszélt, de a katonai tehetség hiányzott belőle. Tizenegy éves uralkodása alatt megszilárdította az erdélyi fejedelemséget, amelyet a németekkel szemben fegyverrel védett meg, a törökkel pedig elismertette önállóságát. 1561-ben, amikor kulcsfontosságú várak kerültek árulás miatt Ferdinánd kezére, kénytelen volt Szulejmán segítségét kérni. A helyzetet kihasználva lázadtak fel 1562-ben a feudális kötöttségeik szigorítása ellen tiltakozó székelyek, a felkelést János Zsigmond erős kézzel verte le. 1566-ban a Magyarországra hatalmas sereggel érkező Szulejmán évi tízezer forint adó ellenében athnáméban (ünnepélyes okiratban) erősítette meg fejedelemségében, védelmet és támogatást ígérve neki. Erdély határait és szabad fejedelemválasztási jogát az 1568-ban a Habsburgok és a törökök közti drinápolyi béke is megerősítette.

A Habsburgokkal váltakozó szerencsével folyó harcok, béketárgyalások 1570-ben zárultak le. A Speyerben megkötött egyezményben János Zsigmond lemondott a magyar királyi címről, cserében I. Miksa elismerte uralmát Erdély és Partium felett, és engedélyezte neki a fejedelem (princeps) cím használatát, kijelölték a közös határt, és segítséget ígértek egymásnak török támadás ellen. Az egyezmény biztosította János Zsigmond fiúutódai számára Erdélyt, de előírta, hogy ezek kihalta után Erdély Miksára és utódaira száll. A fejedelem nem sokkal később, 1571. március 14-én gyermek nélkül halt meg. Anyja mellé, a gyulafehérvári székesegyházban temették el, de a hamvai a város többszöri feldúlása során szétszóródtak.

Erdély első fejedelme művelt, türelmes és igazságos volt, aki katolikusnak született, 1563-ban áttért a lutheránus, majd a református vallásra, élete utolsó éveiben pedig az erdélyi alapítású unitárius vallás híve és pártfogója volt. A békét akaró János Zsigmond 1568. január 6-13. között országgyűlést hívott össze Tordára, amely a világon először törvénybe foglalta a lelkiismereti és vallásszabadságot, egyenjogúsította a katolikus vallást és az erdélyi reformáció három ágát, az evangélikus, a református és az unitárius vallást, biztosította a gyülekezetek számára a szabad lelkészválasztást. 1567-ben nyomdát állított fel Gyulafehérváron, magyarrá tette a törvényhozás nyelvét.

Halála után az erdélyi rendek a speyeri egyezményt megszegve, a szabad fejedelemválasztásról szóló török athnémára hivatkozva Báthori Istvánt választották fejedelemmé. I. Miksa nem rendelkezett elég katonai erővel a szerződés érvényesítéséhez, így véglegesült az ország három részre osztottsága.