Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A hét ország közösen alkotja a néhány éve létrehozott Közép-Európai Védelmi Együttműködést (CEDC).

„A visegrádi harci egység kész lesz a beavatkozásra mindenütt, ahol veszélyeztetve lenne az Európai Unió biztonsága” – szögezte le Lubomír Metnar cseh védelmi miniszter, akinek szavait a cseh közszolgálati televízió (CT24) idézte.

Csehország július elsején Szlovákiától átveszi a visegrádi csoport elnöki tisztségét.

Az egyéves cseh elnökség a védelmi politika terén kiemelten kíván foglalkozni a visegrádi országok szorosabb együttműködésével, a katonák közös bevetésével a külföldi missziókban, a közös hadgyakorlatokkal és a hadseregek felszerelésének javításával – sorolta a cseh elnökség szakmai célkitűzéseit Metnar.

A hét ország védelmi tárcavezetői megvitatták az illegális migrációval kapcsolatos nemzetközi biztonsági helyzetet, különösen ami az úgynevezett nyugat-balkáni utat illeti, és támogatásukról biztosították a régió országainak igyekezetét, hogy csatlakozzanak az Európai Unióhoz.

Lubomír Metnar szerint a nyugat-balkáni régió egyike azoknak a térségeknek, ahol el tudja képzelni a közös visegrádi harci csoport bevetését szükség esetén.