Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett vitték a rendőrök a Pest megyei Galgagyörkre a romák elleni támadások fő gyanúsítottját. K. Árpád helyszíni kihallgatását többtucatnyi kommandós és rohamrendőr biztosította.

A rendőrök az egész környéket lezárták, még a település határában lévő dombokra sem engedtek fel senkit. A helyszíni kihallgatáson K. Árpád beismerte, hogy 2008. július 21-én éjszaka a faluban rálőtt több, romák által lakott házra. K. Árpád egy hatástalanított puskával megmutatta a nyomozóknak azt is, hogy társával együtt honnan és hogyan tüzelt az épületekre. Azt azonban tagadta, hogy bárkit is meg akart volna ölni.

"Nem személyekre irányult ez a támadás, hanem a… az épületek felé, az épületek irányába lőttek és hogy ennek figyelemfelkeltés volt a célja és semmiképpen nem élet kioltása, vagy testi épség elleni támadás" – mondta Ruzsbaczky Nóra ügyvéd.

Ez a férfi az egyik megtámadott házban lakott. Azt mondja, csak a szerencsén múlt, hogy nem sérült meg senki.

"Több lövést hallottunk, legalábbis én, mert fönt voltam, nem tudtam aludni, a lányomnak az egyik lőszer pont oda pattant az ágyához, szóval könnyen lehetett volna emberi sérülés."

A helyszíni kihallgatás eredményéről a Nemzeti Nyomozó Iroda csak annyit közölt, hogy a gyanúsított együttműködött a nyomozókkal, segített rekonstruálni a történteket. K. Árpádon kívül a rendőrség még három embert gyanúsít a romák elleni, hat halálos áldozattal járó támadássorozattal.

A rendőrség a galgagyörki akciót tartja a romák elleni bűncselekmény-sorozat első állomásának. Később további nyolc helyszínen támadtak még romákra. A támadásokban összesen hat ember halt meg, hárman megsérültek. A rendőrség négy embert gyanúsít.

Jobbikos vigyázott a Hiller házára támadókra?

A Jobbik bicskei elnöke, Rihó Krisztián részt vett a Hiller István üres háza elleni 2007-es támadásban, írja a Magyar Nemzet. Rihót hétfőn gyanúsította meg az ügyészség azzal, hogy lőszereket szerzett a Magyarok Nyilai terrorcsoportnak.

Nem csak a lőszerek beszerzésében segített a Magyarok Nyilai csoportnak a Jobbik bicskei elnöke, Rihó Krisztián, hanem legalább egy akciójukban, Hiller István házának megtámadásában is részt vett, írja a Magyar Nemzet a csoport elleni nyomozás koronatanújára, Benkő György százhalombattai vállalkozóra hivatkozva. Benkő állítása szerint Rihó ugyan nem lőtt rá Hiller házára, de ő biztosította a helyszínt a csoport akciója alatt.

"Lehet, hogy jün a bicskei? A Krisztiánnal szintén találkozok holnap. Más vonalban kerestem, de lehet, hogy szólok neki is. Most kinek szóljak, CVariálok, mert nem akarom az egész autót megpakolni" – hallható azon a felvételen, amit Benkő György 2007-ben, a szocialista Ecsődi László elleni merényelt előtt rögzített, írja a Nemzet. Benkő a Budaházy Györgyöt és a Hunnia Mozgalmat – a Magyarok Nyilai katonai szárnyát – leleplező hanganyagot S. József gyanúsítottal való beszélgetései alkalmával rögzítette.

A Magyar Nemzet értesülései szerint Rihó az Ecsődi elleni támadásban végül nem vett részt, de ott volt, amikor 2007-ben rálőttek Hiller István oktatási miniszter házára. A támadás alatt a Jobbik bicskei elnöke biztosítóként felügyelt, miközben társa kétszer rálőtt az üres házra.

A Magyarok Nyilai-Hunnia Mozgalom ügyben 17 embert gyanúsít az ügyészség, 11-en, köztük Budaházy György, a csoport vezetője előzetes letartóztatásban vannak.

Rihó Krisztiánt március 1-én, hétfőn gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség. A gyanú szerint a jobbikos ötven darab 9 mm-es lőszert vett a Magyarok Nyilai csoportnak, és később egy puska beszerzését is felajánlotta.

(Híradó, Magyar Nemzet, Index)