Hirdetés

Kálmán Olga (DK) szerint az orbáni infláció és a forint tönkretétele szakember-, élelmiszer-, üzemanyag- és vízhiányt okozott. Szerinte a kormány hiánygazdaságot csinált Magyarországból, leporolta a tervgazdálkodás évtizedekkel ezelőtti megbukott modelljét, hogy új köntösben adja el. „Marx szerepében Orbán Viktort, Engels szerepében Matolcsy Györgyöt látjuk, de ez azt hiszem, eléggé igaztalan és sértő lenne Marxra és Engelsre is” – fogalmazott.

Közölte, a kormány 12 éve azt csinálja, hogy a hazugságával okozott kárát egy még nagyobb hazugsággal próbálja elfedni.

Fónagy János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkára szerint a baloldal 2010 előtt mindent elvett a magyar családoktól és mindent megemelt, a családokkal fizettették meg a válságok árát.

Szerinte a baloldal ma is ezt tenné, folyamatosan támadja a kormányt, egy olyan időszakban, amikor háborús gazdasági és inflációs válság van. Hozzátette: a magyar gazdaság a jelen körülmények között is jól teljesít.

Korábban írtuk

Arról is beszélt, a baloldal azon dolgozik Brüsszelben, hogy Magyarország ne jusson hozzá a neki járó forrásoknak. A magyar választók döntöttek az elmúlt időszakban, nem kérnek a baloldalból – hangoztatta.

Az ellenzéki politikus a választ nem fogadta el.