Fotó: shutterstock, készítette bbernard
Hirdetés

Szombat Tamás, az Aegon vezérigazgató-helyettese azt mondta, online kutatásukban a megkérdezettek negyven százaléka válaszolta, hogy rendszeresen használ mobilt vezetés közben. Városban 3-5 másodperc alatt 50-70, autópályán akár 200 métert is megtesz az autó, azaz egy üzenet elolvasása ennyi vakvezetést jelent – tette hozzá.

A veszélyekre humoristák által készített rövid videókkal hívják fel a figyelmet, és körútra indulnak egy virtuálisvalóság-játékkal – ismertette.

Óberling József, az OBB ügyvezető elnöke úgy fogalmazott, hogy a mobilozó vezető nemcsak a saját életét veszélyezteti, hanem a környezetében élőkét is.