Hirdetés

Az elmúlt napokban egyre kevésbé lehetett követni, hogy Németh Károly mikor, kinek és mit mond. Az M1-nek vasárnap a Hírklikken megjelent állításainak az ellenkezőjét mondta, miközben a férfi és a portál egymást is csúsztatással vádolta. A baloldali Hírklikk egyébként korábban az elsők között közölte a baloldali álmentős kamuvideót is  – hangzott el az M1 Híradójában..

A Hírklikk csúsztatásokkal közölte a vele készült interjút – néhány napja ezt állította az M1 kamerája előtt Németh Károly, aki a baloldali portálnak korábban egy koronavírustesztről nyilatkozott. Az interjú szövege szerint az általa megkeresett hazai szaktekintélyek valamennyien méltatták a műszert. Csakhogy Németh Károly a Híradónak egy nappal később már azt mondta, a berendezést nem mindenki dicsérte.

A Hírklikknek adott interjújában azonban több olyan részlet is szerepel, amely szerint a szakma professzorai által méltatott tesztet csak azért nem vásárolta meg a kormány, mert azon nem tudott volna pénzt keresni.

Németh Károly a baloldali kamuvideóban szereplő álmentős Németh Athina testvére – ez derül ki abból az interjúból, amit Németh Athina lánya adott csütörtökön az M1-nek.

Korábban írtuk

A nevét és arcát nem vállaló nő a Híradónak telefonon azt mondta: mostanra nagybátyjával sem tartja a kapcsolatot, mert évekkel ezelőtti találkozásukkor édesanyjához hasonlóan nála is azt tapasztalta, hogy a férfi nem tud különbséget tenni hazugság és valóság között.

„Mesélt. Tehát látható volt az, hogy kitalált dolgokról beszél, irreális történetekkel szórakoztatta a családot” – mondta.

Németh Athina lánya az M1-nek azt is elmondta: úgy tudja, a két testvér most is szoros kapcsolatban áll egymással és édesanyját anyagilag is támogatja nagybátyja.

A testvérpár női tagja, Németh Athina nemrég a szocialisták kamuvideójában tűnt fel állítólagos mentősként.

Ő az, akiről azóta kiderült, soha nem dolgozott sem az Országos Mentőszolgálatnál, sem más betegszállító cégeknél.

Lánya a Hír Tv-nek úgy fogalmazott: anyja gyerekkora óta megrögzött hazudozó, a kilencvenes években pedig kuruzslásért és sikkasztásért ítélték el, mivel többedmagával végállomáson lévő bódékat adtak el a BKV-nak a tulajdonából, és ennek az összegét sikkasztották el.

A Hírklikk ennek ellenére akkor is az elsők között közölte az álmentőssel készült baloldali kamuvideót. Később pedig Korózs Lajos magyarázkodásának írott változatát is feltették az oldalra, még azelőtt, hogy az MSZP honlapján megjelent volna a videó.

A szövegben ráadásul egy feltehetően Korózs Lajosnak címzett utasítás is olvasható volt: vagyis a szerkesztőség vélhetően a szocialisták videójának egy belső leiratát kapta meg, amit ellenőrzés nélkül tehettek fel az internetre.

Most Németh Athina testvérével, Németh Károllyal is a Hírklikk közölt először interjút. A témában írt cikkeik egyikét pedig az MSZP-s Korózs Lajos is megosztotta.