A koronavírus-járvány is az idős emberek kiszolgáltatottságára hívta fel a figyelmet – hangsúlyozta a politikus, aki rámutatott arra is: Magyarország az idősellátásra a GDP-jének mindössze 0,4 százalékát fordítja, ami az utolsó előtti helyre elegendő az unióban.

Hirdetés

Emiatt kevés a férőhely az időseket ellátó intézményekben, az 1,8 millió idősre mindössze alig 50 ezer jut – folytatta. A problémák közé sorolta, hogy egy szociális gondozó nem tudja eltartani a családját a jövedelméből, az idős hozzátartozót ápolók juttatásából pedig egyáltalán nem lehet megélni.

Kanász-Nagy Máté a megoldást a többi között a férőhelyszám bővítésében látja. Emellett az otthongondozási díj megemelését is sürgeti legalább a minimálbér szintjére úgy, hogy ahhoz társadalombiztosítás is társuljon.

A szociális szektorban dolgozók bérének jelentős emelését is szorgalmazza a politikus, számukra életpályamodellt kell kidolgozni és azonnal biztosítani kell az egészségügyben nyújtott 500 ezer forintos bérkiegészítést.

Korábban írtuk

Kanász-Nagy Máté, Újpest szociális ügyekért is felelős alpolgármestereként arról is beszámolt, hogy mintegy húszezer nyugdíjasnak biztosítottak utalvány formájában támogatást, a szociális ágazatban pedig a nyári pótlék bevezetése után a házi segítségnyújtásban dolgozók számára is pótlékot vezetnek be.

Nagyobb megbecsülést az idősellátásban dolgozóknak!

Gepostet von Kanász-Nagy Máté am Dienstag, 15. September 2020