Fotó: MTI/Varga György
Az intézményben gondozott édesapjával beszélget egy látogató a Zselic Katolikus Idősek Otthonának új kapcsolattartási pontján Zselickislakon 2020. október 22-én. A kétbejáratú, középen hermetikusan lezárt konténer megoldást kínál a hozzátartozók és az intézmény lakóinak találkozására a koronavírus-járvány idején
Hirdetés

Világos Krisztián beszámolt arról, hogy az otthon karbantartóinak munkáját dicsérő kapcsolattartási pont ötlete a járvány következtében elrendelt látogatási és kijárási tilalommal összefüggésben merült fel.

A beruházásnak köszönhetően úgy biztosíthatók a találkozások, hogy a hozzátartozók nem lépnek be az intézménybe, a lakók pedig nem hagyják el azt, beszélgetni hangtechnikai eszköz segítségével tudnak – mutatott rá.

Kiemelte, az első tapasztalatok kedvezőek. A hozzátartozóknak időpontot kell foglalniuk, és bár a látogatás csak húsz percig tarthat, ők és a lakók is nagyon hálásak ezért a lehetőségért.

Világos Krisztián megjegyezte, hogy a Kaposvárhoz közeli község Kossuth Lajos utcájában található otthon 1-3 ágyas szobáiban 100 emberről 65 dolgozó gondoskodik.

Korábban írtuk

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára azt mondta: minden intézmény számára kihívás, hogyan oldja meg a gondozottak és szeretteik kapcsolattartását.

Rámutatott, az elzártság miatt a szociális intézmények gondozói és gondozottjai „pszichés terhelés” alatt vannak, a zselickislaki kezdeményezés bizonyítja, hogy ezt oldani nemcsak online érintkezéssel, hanem egyfajta fizikai közelséggel is lehet.

Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány a járvány elhúzódása miatt az ország, a gazdaság működőképességének megőrzésére és a legveszélyeztetettebb társadalmi csoportokra egyaránt koncentrál.

Magyarországon a mintegy 1600 bentlakásos szociális intézményben 100 ezer ember él, a védelmükben az a legfontosabb, hogy ezeket az intézményeket izoláljuk – mondta. Hozzátette: a koronavírus-fertőzésben 73 intézmény érintett, ami 4,5 százalékos aránynak felel meg.

„Biztos vagyok benne, hogy sikerül ezen a nehéz időszakon túljutni, de abban is, hogy ez csak együtt sikerülhet” – fogalmazott Fülöp Attila.