2010 előtt én civil szakmámat űztem, és szerettem is, de úgy éreztem, kezdenek kimerülni a demokrácia tartalékai hazánkban – fogalmazott Karácsony nosztalgiázó videójában.

Hirdetés

Azzal a hittel és meggyőződéssel érkeztem ebbe a házba, hogy lehet más a politika – idézte fel fátyolos hangon, majd annak felsorolásába kezdett, mire büszke ebből az időszakból.

– Én voltam az első, aki ebben a házban kimondta azt még 2011-ben, sok-sok évvel ezelőtt, hogy csak teljes körű ellenzéki összefogás lehet az, amely alkalmassá teszi az ellenzéket, hogy ne csak a kormányt leváltsa, hanem hozzájáruljon ahhoz, hogy Magyarországon stabil és összetartó társadalmat építő demokráciában éljünk – mondta el.

Azt a nemes megbizatást, amit 2019 őszén kaptam a budapestiektől, szeretném az egész országra kiterjeszteni

Korábban írtuk

– közölte. Szerinte a kormány nem hagyja dolgozni az embereket, és a főpolgármester sem tud főpolgármester maradni.

A politika igenis lehet más.

A politika igenis lehet más.

Posted by Karácsony Gergely on Saturday, May 15, 2021

Karácsony nem sokkal később egy újabb videóval jelentkezett be Budapestről, amiben elmondta, élete legszebb napja az volt, amikor megválasztották főpolgármesternek – ezt talán csak az múlja felül, amikor megszületett a kisfia.

Elmondta, hosszas tipródás után eldöntötte, felveszi a kesztyűt. A kormányt nem egyszerűen nem partnernek, sőt ellenségének látja, hanem egyenesen a gyilkosuknak.

Nem adjuk a Diákvárost!

Nem adjuk a Diákvárost!

Posted by Karácsony Gergely on Saturday, May 15, 2021