Hirdetés

Zugló polgármestere szerint a „főváros bűnös elmaradásban” van Pestszentlőrinc-Pestszentimrén, ugyanis nagyon kevés előrelépés történt az itt élőket érdeklő kérdésekben.

Karácsony Gergely elsőként említette, hogy az elmúlt kilenc évben a kerületben, illetve országszerte is leálltak a panelházak felújításai. Hangsúlyozta, az ehhez szükséges európai uniós források rendelkezésre álltak volna, a kabinet azonban ezeket a pénzeket kormányzati épületek felújítására fordította, az EU pedig kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az energiahatékonysági szabályok megszegése miatt.

A Párbeszéd társelnöke az egészségre káros városvezetés példájának nevezte a Cséry-telep ügyét. A fővárosi cégek ugyanis törvénytelenül tettek le veszélyes hulladékot a területen, a Fővárosi Önkormányzat pedig ez ellen nem tett semmit, így a káros anyagok már a talajvizekbe is beszivárognak, veszélyeztetve a kerület polgárainak egészségét – fejtette ki.

Karácsony Gergely érthetetlennek minősítette, hogy miért nem történt meg a 42-es villamos vonalának meghosszabbítása a kerületig, ami több tízezer ember munkába járást könnyíthette volna meg.

Az ellenzéki főpolgármester-jelölt kitért arra is, hogy szerinte az 50 éven keresztül patkánymentes főváros vezetése feltehetően politikai okokból bízott meg egy alkalmatlan céget a rágcsálók irtásával. Ennek az lett az eredménye, hogy egyre több patkány van a városban, miközben Budapest egyre többet költ az irtásukra – mondta, majd ismételten kezdeményezte, hogy a főváros újra a korábban jól teljesítő céggel kössön szerződést.

Karácsony Gergely emellett sokkal határozottabb fellépést sürgetett a repülőgépek okozta zajszennyezéssel szemben, követelve a védőövezet kijelölésének újragondolását. Megjegyezte, ha nem lenne választási kampány, akkor szerinte az elmúlt időszakban elindított kevés üdvözlendő intézkedés sem történt volna meg. 

Szaniszló Sándor, az MSZP fővárosi képviselője, a Karácsony Gergelyt is támogató pártok XVIII. kerületi polgármesterjelöltje a kerület három legfontosabb útvonalának, a Ferihegyi, az Üllői és a Nagykőrösi útnak a felújítását sürgette. Elmondta, Karácsony Gergelytől ígéretet kaptak, hogy választási győzelme esetén előreveszik ezeket a beruházásokat, ezért jó szívvel ajánlják őt a kerületi választóknak.

Karácsony Gergely kérdésekre válaszolva elmondta, zajlanak egyeztetések egy teljes körű budapesti ellenzéki összefogásról, aminek részeként nyitottak újragondolni polgármesterjelötjeik személyét egyes kerületekben, ezek között azonban nincs ott a XVIII. kerület.