Fotó: MTI, szerk.
Hirdetés

A budapesti székhelyű intézet alapításának első lépése Heller Ágnes és Fehér Ferenc hagyatékának Magyarországra hozatala. A hagyatékot az örökösök, Hermann Zsuzsa és Fehér György helyezte letétbe a Fővárosnál – tudatták közleményben.

„A Budapesti Iskola filozófusainak, tanítványaiknak és pályatársaiknak munkássága és emlékezete a magyar kultúra és kulturális emlékezet része. Ennek gondozása, továbbgondolása érdekében a Fővárosi Önkormányzat egy olyan intézetet hoz létre, ami kutathatóvá teszi majd Heller Ágnes és Fehér Ferenc hagyatékát. A kezdeti szakaszban a hagyaték gondozásának helyszíne Budapest Főváros Levéltára lesz. Ennek a munkának a végén létrejön egy olyan intézet, ami a progresszív gondolkodás, a szellemi gazdagság és a kulturális sokszínűség otthona lehet” – mondta el Gy. Németh Erzsébet. Az intézetnek nemcsak hazai, hanem nemzetközi kapcsolatai is épülnek majd a jövőben külföldi egyetemekkel és kutatóintézetekkel – áradoznak a közleményben.

„Heller Ágnes féltette a demokráciát, mindennél fontosabbnak tartotta a gondolkodás szabadságát és egész életében aktívan részt vett a társadalmi folyamatokról szóló beszélgetésekben. A Budapesti Iskola a szabadság és a humanizmus, a diktatúra elleni küzdelem iskolája volt” – fogalmazott Karácsony Gergely főpolgármester, aki örömét fejezte ki, hogy a Heller-Fehér hagyaték örökösei a főváros mai vezetését alkalmasnak és méltónak találták arra, hogy szüleik gondolatait, életművét gondjukra bízzák.

„»Bármilyen nehéz pénzügyi helyzetbe is került a főváros, vannak erkölcsi kötelességei. Ilyen kötelessége a progresszív, demokratikus hagyományt ápolni« -? (sic!) zárta szavait.”

Korábban írtuk

Hatalmas megtiszteltetés, egyben kötelesség is, hogy Heller Ágnes örökösei megkeresték a Fővárost, hogy…

Gepostet von Karácsony Gergely am Dienstag, 21. Juli 2020