Fotó: MTI/Balogh Zoltán, shutterstock/SlipFloat, szerk.
Hirdetés

A főpolgármester-helyettesek közös közleményükben értelmezhetetlennek nevezték Karácsony Gergelynek a patkánymentesítési közbeszerzés ügyében rendkívüli közgyűlési ülés összehívására vonatkozó kezdeményezését, mivel – mint írták – a közgyűlésnek egy ajánlattevő és a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) között folyamatban lévő ügyben nincs is kompetenciája.

„Karácsony Gergely úgy viselkedik, mint az, aki kiabál, pedig az ő háza ég” – fogalmaztak, hozzátéve: „érthetetlen, miért izgágáskodik”, mivel az üggyel kapcsolatos közigazgatási pernek nem is szereplője a fővárosi önkormányzat, az a Bábolna Bio Kft. és a KDB között zajlik.

A bíróság arról határozott, hogy eljárási hibákat lát a KDB-nél, amelynek ez ellen még felülvizsgálati kérelem benyújtására van lehetősége. A bíróság tehát az ügy érdemében nem döntött, a nyertes konzorcium alkalmasságáról nem foglalt állást, a fővárosi önkormányzat tevékenységéről semmilyen negatív állásfoglalást nem tett – közölték.

Kiemelték: a bíróság a szerződést nem semmisítette meg és a referenciákat nem minősítette.

„Karácsony Gergelynek tehát a nyertes konzorcium referenciaigazolásaival, alkalmatlanságával kapcsolatos kijelentései egész egyszerűen valótlanok” – írták.

Szeneczey Balázs és Bagdy Gábor kitért arra is, hogy a főváros vonatkozásában egyre kevésbé érhető Karácsony Gergely „kétségbeesett viselkedése”. Nem világos, kivel is vitatkozik, jelen esetben jogilag gyakorlatilag a KDB állásfoglalását kérdőjelezi meg, amely szerv a beszerzési eljárás során a Bábolna Bio Kft. által indított jogorvoslati eljárásban – a referenciaigazolások tárgyában is – a fővárosi önkormányzatnak adott igazat. A fővárosi önkormányzat nem is tehetett mást, mint hogy az RNBH konzorciummal köt szerződést – tették hozzá.

Nem világos tehát – közölték -, hogy ki és miben vezethette Karácsony Gergelyt félre, mikor a hivatal dolgozói a lefolytatott közbeszerzési és jogorvoslati eljárás dokumentációit tették a bizottság tagjai elé.

Megjegyezték azt is, hogy Karácsony Gergely kritika nélkül az RNBH konzorciumra szavazott a Bábolna Bio Kft. ellenében. „Több mint érdekes, hogy az őt jelölő párt képviselője, az MSZP-s bizottsági elnök nem azonosan szavazott Karácsonnyal. Vajon miért?” – írták a közleményben.