Hetek óta folyamatos Karácsony Gergely vesszőfutása. Amióta a főpolgármester bejelentette indulását az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson, látványos kapkodásba kezdett. A nyelvvizsga hiánya és az adjunktusi menesztése kapcsán valótlanságok csapdájába került, majd a héten az is kiderült, hogy a zöldebb Budapestről tett ígéreteivel ellentétesen cselekszik, amire Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármester hívta fel a figyelmet, mivel az Apáczai Csere János utca felújítása során a faültetés már egyáltalán nem szerepel a tervekben, még annak a három fának a telepítését is törölték, ami a korábbi elképzelésekben szerepelt – idézi fel az írás.

Hirdetés

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Hírlap honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk