Karácsony Gergely makacsul ragaszkodik ahhoz a teóriához, hogy neki márpedig van nyelvvizsgája. A főpolgármester az ATV Egyenes beszéd című műsorának hétfő esti adásában bizonygatta, hogy rendelkezik az említett bizonyítvánnyal, sőt nem sokkal később a Facebook-oldalán közzétette az ominózus „nyelvvizsga” dátumát.

Hirdetés

A Magyar Nemzet az elmúlt heteken többször is kereste a főpolgármestert a nyelvvizsgája kapcsán, de kérdéseikre eddig nem érkezett válasz. Tegnapi kijelentése nyomán azonban ismét rákérdeztek: a 2000-ben megszerzett ELTE-s lektorátusi vizsgáról beszélt-e a tévéműsorban nyelvvizsgaként, és ha igen, akkor miből gondolja, hogy ez elegendő a tanársegédi, illetve adjunktusi pozíciók betöltéséhez, hiszen köztudott, hogy azokhoz államilag akkreditált bizonyítvány kell.

Mint ismert, Oktatási Hivatal (OH) nyelvvizsgáztatási akkreditációs osztályának állásfoglalása szerint Karácsony nyelvi papírja soha nem számított állami vagy államilag elismert nyelvvizsgának.

Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület elnöke például azt mondta: az egyetemi lektorátusokon tett vizsgák a mai alap- és középfok közötti szinten lehettek.
– Az államilag akkreditált nyelvvizsgák rendszere csak 2000-ben jelent meg Magyarországon, előtte mindössze egy, a Rigó utcai nyelvvizsga létezett állami nyelvvizsgaként. Az egyetemi kari lektorátusok saját követelményrendszerekkel működtek, vagyis ahány ház, annyiféle nyelvvizsga, annyiféle szakmai színvonal. Az elvárás mindenhol különböző volt, és tulajdonképpen mérőeszköz sem volt, amivel összehasonlíthattuk volna az egyes lektorátusok tesztjeit – magyarázta a szakember.

Korábban írtuk

Hozzátette: a teljesítményszintek részletes leírását tartalmazó központi európai keretrendszert is csak ugyanebben az évben, vagyis 2000-ben publikálták hivatalosan, és a rendszer lassú kikristályosodását követően nagyjából 2008-tól mondható el, hogy olajozottan működik az akkreditáció. Mindebből következik, hogy egy húsz évvel ezelőtti lektorátusi (vagy akár állami) nyelvvizsga gyakorlatilag értelmezhetetlen a mostani középfokú, B2 szintű nyelvvizsgákhoz képest, sőt a vizsgáztatás eltérő szemléletmódja miatt talán összehasonlítani sem érdemes.

Karácsony vizsgabizonyítványát egyébként a lap kérésére sem bocsátotta rendelkezésükre az ELTE. Adatigénylésükre közölték, hogy a hallgatók és volt hallgatók személyes adatai nem számítanak közérdekből nyilvános adatoknak, és ezt az sem befolyásolja, hogy éppenséggel Budapest jelenlegi főpolgármesteréről van szó.

Mint ismeretes, a Karácsony nyelvtudása körüli botrány azután pattant ki, hogy a főpolgármester a The Economist brit lapnak adott interjújával komoly belpolitikai botrányt kavart. Karácsony a miniszterelnök testalkatán gúnyolódott, ami miatt bocsánatot kellett kérnie Orbán Viktortól. Ezután került terítékre, hogy a főpolgármester vajon milyen fokon beszél angolul.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatja.