Karácsony Gergely az MSZP Facebook-oldalán megjelent videóban elmondta, fontos szerepe lehet a koronavírus-járvány okozta válság kezelésében az önkormányzatoknak, ezt látja a kormány is, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza azt a munkát, amelyet az önkormányzatok végezhetnének, sokszor éppen a kormány helyett.

Hirdetés
korábban írtuk

Orbán Viktor miniszterelnök tudja, hogy az ellenzéki pártok vezette önkormányzati koalíciók érdemi kihívásai a kormánynak, mert helyben jobban szolgálják az embereket, mint a kormány az országos politikában – mondta.

Szerinte az ellenzéki vezetésű önkormányzatok megmutatják, milyen a szociális kormányzás, és „ez nagy remény Magyarországnak és nagy veszély a kormánynak”.

Az elmúlt időszak önkormányzatokat gátló politikája arról szól, hogy megakadályozza annak az alternatívának a kialakulását, amely 2022-ben megváltoztatja az országot – hangoztatta.

Korábban írtuk

Karácsony Gergely szerint „sorsfordító időket élünk”, az ország megváltoztatásához az ellenzéknek is meg kell változtatnia a politikáját, az MSZP-nek pedig le kell zárnia belső vitáit.

Az ország arra vár, hogy az ellenzék rendezze a sorait – fogalmazott.

A főpolgármester az általa 2018-ban és 2019-ben képviselt szociális demokrácia programjának továbbvitelt ígérte.

Hozzátette: „mi olyan demokráciát akarunk, ahol nem a szabadságból van kevesebb, hanem az egyenlőségből van több”.

A Párbeszéd társelnöke elmondta, van egy dolog, amit csak az MSZP tud képviselni az ellenzéki összefogásban: a szociáldemokrata politika.

Szociáldemokrata párt nélkül nem lesz ellenzéki győzelem – közölte.

Az MSZP szombaton online tartja tisztújító kongresszusát, a két társelnöki posztra egy-egy jelölt van, Tóth Bertalan pártelnök és Kunhalmi Ágnes választmányi elnök.