Fotó: képernykép, Facebook
Hirdetés

Karácsony Gergely elmondta, bízik a hódmezővásárhelyi polgármesterben, valamint elmondta azt is, szerinte ő maga unortodox miniszterelnök-jelölt volt. A főpolgármester szerint részben azért kellett meghoznia ezt az áldozatot, mert Dobrev Klára nem tudja legyőzni Orbán Viktort 2022-ben.

Márki-Zay Péter kijelentette: „Karácsony Gergely ma bebizonyította, hogy a haza érdeke mindennél fontosabb.” A hódmezővásárhelyi polgármester szerint Karácsony Gergely döntése az egyetlen és legjobb döntés volt, azt mondta: tisztelete jeléül belép Karácsony Gergely 99 mozgalmába.

Korábban írtuk

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a Mandiner birtokába jutott, párttársainak írt leveléből az derült ki, hogy Karácsony Gergely főpolgármester Márki-Zay Pétert fogja támogatni az előválasztás második fordulójában. Karácsony Gergely a Párbeszéd tagjainak írt levelében úgy fogalmazott, nagy dolgokat értek el az előválasztáson, a párt megkerülhetetlen tagja lesz a következő kormánynak.