Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter 2021. október 8-án
Hirdetés

MSZP-s politikusok elmondása szerint a szocialistákat az lepte meg, hogy Karácsony Gergely Márki-Zay Péter javára lépett vissza. Szerintük korrektebb lett volna, ha a főpolgármester senki javára nem lép vissza, és a választókra bízza a döntést – írja cikkében MSZP-s forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet.

Már a nyár végére megrendült a Karácsony Gergelybe vetett bizalom, aki végül pszichikailag adta fel a miniszterelnök-jelöltségért folytatott küzdelmet. Elmondásuk szerint a főpolgármester visszalépése nem, az viszont annál inkább meglepte őket, hogy ezt Márki-Zay Péter javára tette meg.

„Ezek után azért Karácsony Gergely ne mondja már meg, hogy kire szavazzunk”

– fogalmazott a lap egyik forrása.

„Nyáron még töretlen volt a hit Karácsony Gergely esélyességében, utána viszont már látszott, hogy nem ad bele mindent a kampányba” – állították a Magyar Nemzet szocialista forrásai a korábban általuk is támogatott főpolgármester visszalépésének okairól. Szerintük Karácsony Gergely végül pszichikailag adta fel a miniszterelnök-jelöltségért folytatott küzdelmet.

Az MSZP-ben ezért a főpolgármester visszalépése nem okozott meglepetést, az viszont megdöbbentette őket, hogy ezt Márki-Zay Péter javára tette meg. A szocialista források szerint, miután háromszereplőssé és viszonylag kiegyenlítetté vált a küzdelem, az első fordulóban a fővárosban egyébként jól szereplő Karácsony Gergelynek volt mit kockáztatnia. Az MSZP-ben megerősítették Kunhalmi Ágnes nyilatkozatát, miszerint a kialakult helyzet miatt a párt megosztottá vált, ám állításuk szerint veszekedés nincs – olvasható a portálon.

A teljes cikk további részletekkel a Magyar Nemzet oldalán, IDE KATTINVA érhető el.

Korábban írtuk