Fotó: Karácsony Gergely, Facebook
Hirdetés

Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) IX. kerületi polgármester többórás megbeszélést folytatott Palkovics Lászlóval a kínai egyetemről.

A főpolgármester a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a tárgyalás „hosszú és eredménytelen” volt. Eddig a kormány nem osztotta meg a kínai egyetemmel kapcsolatos elképzeléseit, most pedig kiderült, hogy „amit eddig gondoltunk, sajnos az az igaz”, több mint 500 milliárd forint magyar közpénzből egy kínai elit magánegyetem épül a diákváros területén, a diákváros pedig összezsugorodik, a 8000 kollégiumi férőhely „embertelen”, zsúfolt körülmények között valósulhat csak meg.

Karácsony Gergely emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2019-ben az önkormányzati választások után azt mondta, annak eredményét a kormány elfogadja, és Budapesten nem lesz beruházás a főváros vezetésének akarata nélkül.

Akkor pedig Fudan-beruházás nem lesz, mert azt a főváros vezetése nem támogatja – jelentette ki Karácsony Gergely.

Korábban írtuk

Azt mondta: Budapest, a IX. kerület és a kormány között konszenzussal létrejött, 2019. december 12-én aláírt megállapodásban szó sem esik egyetemről, ennek a módosításához pedig szintén konszenzusra van szükség.

Karácsony Gergely szerint a Közép-európai Egyetem (CEU) „elüldözése” után nehéz komolyan venni, hogy a kormány nyitottan várja ide a világ bármelyik egyetemét. Mint mondta, megkérdezte Palkovics Lászlót, megkeresték-e az egyetemi rangsorokban a Fudan előtt álló egyetemeket, hogy akarnak-e 540 milliárd forintért Budapestre jönni. Természetesen nem kerestek meg senkit – tette hozzá.

A főpolgármester elmondta: a hétfői megbeszélésig a főváros és a kerület vezetése sem vett részt olyan tárgyalásokon, ahol a Fudan Egyetem neve egyáltalán elhangzott volna, tehát – tette hozzá – őket félre akarták vezetni. A főváros korrekt együttműködésre törekszik a kormánnyal, az eddigi megállapodásokat betartja, a kormánynak viszont el kell fogadnia, hogy a korábbi konszenzusos megállapodást a főváros nem akarja felrúgni. A főváros vezetése minden jogi és politikai eszközt felhasznál azért, hogy „a diákváros megépüljön, a Fudan pedig ne” – mondta Karácsony Gergely.

Baranyi Krisztina a hétfői megbeszélésről azt mondta: Palkovics László ahhoz kérte az egyetértésüket, hogy a Fudan Egyetem a diákváros „kisöprésével” épülhessen meg. Kérdésre válaszolva közölte, 26 helyett legfeljebb csak 7 hektáron épülhetne meg a diákváros.

Hozzátette: a főváros vezetése attól tart, hogy miközben Fudan ügyében a kerületi, illetve fővárosi népszavazási kezdeményezés a veszélyhelyzet miatt nem lehetséges, megszületnek azok a nemzetközi megállapodások amelyek „bebetonozzák” a beruházást, ezért offline és online konzultáción kérdezik meg a budapestieket: akarják-e, hogy a diákváros helyett kínai elitegyetem épüljön, és 540 milliárd forinttal adósítsák el az országot egy olyan egyetem érdekében ahol 2,5- 3 milliós tandíjak lesznek?

„Június elején konzultáljunk a kínai egyetemről!” – szorgalmazta Baranyi Krisztina.