Emlékeztettek: a kormány a fővárosi önkormányzat helyett kész magára vállalni a főpolgármester által javasolt és általa a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa elé beterjesztett budapesti városfejlesztések megvalósítását.

Hirdetés

A kormány e javaslata 60 milliárd forinttal tehermentesíti a budapesti költségvetést, 60 milliárd forint megtakarítását és más célra felhasználását teszi lehetővé a fővárosi önkormányzatnak – közölték.

A Miniszterelnökség a kommünikében úgy fogalmazott: csütörtökön „meglepetéssel értesültünk arról a vélekedésről, hogy a kormány ne biztosítaná a városvezetés az által trolivásárlásra kért 3 milliárd forintot, és hogy a kormány ne támogatná a fővárosi járműcserét”.

Azt írták: a főpolgármester 3 milliárd forint támogatást kér, ezzel szemben a kormány 60 milliárd forintos támogatást ajánl a fővárosnak. A kormányzati segítség és tehermentesítés okán felszabaduló 60 milliárd forintot a főváros teljesen szabadon használhatja fel, saját döntései szerint.

Korábban írtuk

„A kormányzati javaslat továbbra is egyértelmű: 60 milliárdos segítség, 60 milliárdos tehermentesítés és spórolás, és a felek minél előbb üljenek asztalhoz, hogy megállapodjanak a részletekben” – áll a közleményben.

A Miniszterelnökség hangsúlyozta: a kormány továbbra is támogatja a környezetbarát fővárosi járműcserét.

Az elmúlt években a főváros a kormányzat által biztosított támogatásból 73 új villamost és 57 új trolibuszt tudott beszerezni – emlékeztettek, azt is közölve, hogy a villamosok közül „hét szerelvény hónapok óta a garázsban vesztegel”, mert a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új vezetése azokat „képtelen forgalomba állítani”.

A Miniszterelnökség „a budapestiek érdekében” arra kérte a főpolgármestert: intézkedjen, hogy „senki ne szabotálja tovább az új villamosok forgalomba állítását”.

Hozzátették: a kormány továbbra is javasolja, hogy a budapesti városvezetés éljen a kormányzati segítséggel, és közösen tegyék lehetővé, hogy a 60 milliárd forintos megtakarításból 10 milliárd forintot a fővárosi önkormányzat 50 vadonatúj környezetbarát trolibusz beszerzésére fordítson.

„Sikerült elérnünk, hogy Karácsony Gergely és párttársai rövid időn belül másodszor is visszakoztak átgondolatlan ötleteiktől” – írta a Fidesz az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

A kommüniké szerint a nagyobbik kormánypárt kezdeményezésére néhány napja a főváros vezetése a pesti alsó rakpart hétvégi lezárását szüntette meg a téli időszakra, most pedig – szintén felhívásukra – a „teljesen komolytalan” országgyűlési javaslatukat vonták vissza a járványhelyzettel kapcsolatban.

Az Országgyűlés honlapja szerint az azóta visszavont, A koronavírus-járvány elleni küzdelemről című határozati javaslatot hétfőn nyújtotta be a Háznak Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnök-frakcióvezetője.

A Fidesz a hibák belátásának képességét üdvözlendőnek tartja, hozzáfűzve: „felelős politikai szereplőktől azonban az átgondolt, komoly, szakmai kezdeményezéseket és intézkedéseket várják a Budapesten élők”. Ezért novembertől javasolják „az átgondolatlanul felfestett biciklisávok megszüntetését”, és a fővárosi közlekedés résztvevőinek bevonásával szakmai koncepció kidolgozását.

Megfogalmazásuk szerint „annál is inkább támogatjuk ezt a környezetbarát beszerzést, mert azt a rendkívül kedvező 2014-es szerződést, amelynek alapján ezt az 50 járművet a mai világpiaci árnál sokkal olcsóbban vásárolhatja meg a Fővárosi Önkormányzat, még a Tarlós-Vitézy páros kötötte meg hat évvel ezelőtt”.

A minisztérium ezért köszönetét is kifejezte Tarlós István volt főpolgármesternek és Vitézy Dávidnak, a BKK volt vezérigazgatójának korábbi városvezetői munkájukért.

A közlemény beszámolt arról is, hogy a kormány idén százszázalékos kormányzati finanszírozásban 64 alacsonypadlós, környezetbarát, akadálymentes, légkondicionált autóbuszt állít forgalomba a budapesti tömegközlekedésben. 30 busz már szállítja is az utasokat a kékbuszos Volán-flotta részeként, és a kormány fedezi 34 BKV busz idei beszerzését is. Hetekkel ezelőtt pedig megjelent az a nyílt európai uniós közbeszerzés, amelynek eredményeként az elmúlt 40 év legnagyobb értékű fővárosi járműbeszerzése keretében a kormány lecseréli a H5-6-7-es HÉV-vonalak teljes járműparkját.

Így – összegeztek – a ma 44 év átlagéletkorú, elavult járművek helyébe új, akadálymentes, korszerű, egyterű, légkondicionált HÉV-szerelvények érkeznek két év alatt.

Ugyancsak folyamatos az elővárosi vasútközlekedés járműcseréje is – hívták fel a figyelmet, majd közölték: az elmúlt években összesen 63 FLIRT motorvonat érkezett és 40 emeletes KISS motorvonat érkezik a budapesti elővárosi vasúti közlekedésbe.

A Miniszterelnökség rögzítette azt is, hogy a kormány valóban nem tudja támogatni a főpolgármester adóemelésre, megszorításokra, a város újabb eladósodását eredményező hitelfelvételre vonatkozó kezdeményezését.

Mint erről megjegyezték, az elmúlt 30 évben bebizonyosodott: az adóemelés, az eladósodás és a megszorítások nem alkalmasak a gazdasági bajok orvoslására.

„Ezek nem segítenek a munkavállalókon, a családokon, a vállalkozásokon, hanem csak növelik a bajt” – írták.

A közlemény szerint a budapestieknek az az érdekük, hogy a főváros fejlesztéséért a városvezetés és a kormány akkor is tudjon közösen tenni, ha vannak politikai vitáik.

Úgy folytatták: a fővárosiaknak az az érdekük, hogy Budapest adóemelés, eladósodás és megszorítások nélkül fejlődjön és, hogy városvezetés és a kormány képviselői ne panaszkodjanak, ne kifogásokat keressenek és ne egymásra mutogassanak, hanem közösen találjanak megoldásokat.

„A kormány ebben tud a budapesti városvezetés partnere lenni. Budapest nem csatatér, hanem munkahely, és jóakarattal igenis tudunk megoldásokat találni a fővárosi kihívásokra” – közölte a Miniszterelnökség.

„Fürjes Balázs Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár és Vitézy Dávid, a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ vezetője bárhol és bármikor áll a városvezetés rendelkezésére, hogy tárgyalások és párbeszéd alapján megoldások szülessenek a budapestiek érdekében” – zárták közleményüket.