Fotó: MTI, archív, szerk.
Fotó: MTI, archív, szerk.
Hirdetés

A közleményben azt írták, ha a lap ennek nem tesz eleget, Karácsony Gergely (Együtt-PM) perrel kényszeríti ki azt. A polgármester korábban ezt tette a Magyar Hírlappal is, amely a „Fidesz szócsöveként” a bíróság elsőfokú ítélete szerint is hazugságokat közölt – tették hozzá.

Emlékeztettek, a Magyar Hírlapnak a Fidesz-KDNP zuglói polgármesterjelöltjeként Jelen Tamás januárban nyilatkozott a kerület bérlakásainak felújításáról és egy zuglói mecset építéséről, valamint becsmérlően szólt arról a zuglói alapjövedelemről is, amelyet párttársai is támogattak és megszavaztak.

A megjelent írás állításai hazugságok voltak, a kormánypárti politikus félrevezette a zuglói lakosságot, a lap munkatársa pedig asszisztált ehhez – vélekedtek, hangsúlyozva, a helyreigazításról szóló per ítélete minden pontban Karácsony Gergelynek adott igazat.

A közlemény szerint a zuglói polgármester tisztában van azzal, hogy közéleti szereplőként vele szemben a kritika megengedhetőségének határai tágak, a Fidesz politikusainak „gyűlöletkeltésére, a társadalmi csoportok megbélyegzésére alkalmas, hazugságokra épülő” kijelentései ellen azonban minden esetben fel fog lépni, akár jogi úton is.