Fürjes Balázs az MTI-hez eljuttatott közleményében jó hírnek nevezte a budapestiek számára, hogy Karácsony Gergely, megváltoztatva korábbi álláspontját, most több kérdésben is egyetért a kormánnyal „és a háborúskodás helyett az együttműködést választja”.

Hirdetés

Hangsúlyozta: a kormány nyitott a párbeszédre. Örömét fejezte ki amiatt is, hogy a főpolgármester elfogadta a kormány javaslatát és március 18-án megtartják a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa következő ülését, ahol egyeztetni szeretnének az uniós források budapesti felhasználásáról is.

Fürjes Balázs szerint Karácsony Gergely azzal, hogy fejlesztésekről, fejlesztési tervekről beszél, elismerte, hogy Budapest költségvetése nincs bajban, a főváros biztos anyagi lábakon áll. Az, hogy a főpolgármester budapesti fejlesztéseket jelentett be, világos bizonyítéka annak, hogy a főváros gazdasági helyzete kiegyensúlyozott – vélekedett. Reményeit fejezte ki, hogy mostantól mindenki abbahagyja „a csőddel és kivéreztetéssel való riogatást”.

Az államtitkár szerint jó hír az is, hogy a főpolgármester feladta korábbi álláspontját és már nem akar adóemelést, megszorításokat, eladósodást Budapesten. Emlékeztetett: októberben még azt kérte a kormánytól a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában, hogy értsenek egyet a budapesti vállalkozások extra megsarcolásában, a megszorító intézkedésekben és a város eladósításában.

Korábban írtuk

Fürjes Balázs hangsúlyozta: a kormány ezt megakadályozta, ezzel megvédte a budapesti munkavállalókat és vállalkozásokat „a városháza rossz gazdasági intézkedéseitől”. Jónak nevezte, hogy most már Karácsony Gergely is egyetért azzal, hogy a munkahelyek, a vállalkozások, a családok védelmében Budapesten is beruházásokra, fejlesztésekre van szükség.

Hozzátette: jó a budapestieknek, hogy a főpolgármester abban is támogatja a kormányt, hogy a fővárosban a három fejlesztési kulcsterület az otthonteremtés, a közlekedés és a zöldítés. Ezen az alapon tudunk együtt dolgozni a budapestiekért – jelentette ki.

Fürjes Balázs tájékoztatása szerint a kormány folyamatosan fejleszti Budapestet. A következő hét évben 3000 milliárd forint európai uniós fejlesztési támogatást szeretnének Budapest fejlesztésére fordítani a várossal közösen, döntően közlekedési fejlesztésekre, a járműpark megújítására és a minőségi zöldterületek gyarapítására – ismertette.

Legyen kevesebb a dugó, könnyebb a közlekedés, tisztább a levegő és több a zöld! – fogalmazott, hozzátéve, hogy szívesen dolgoznak együtt a városvezetéssel e célok megvalósításán.