Fotó: Metropol
Hirdetés

„Csakis a saját kényelmük. Hogy nem sül le a bőr…” – írta nemrég Karácsony Gergely kormánypárti politikusoknak. Aztán még fokozta is: „Itt az ideje, hogy kiszálljanak az állami autókból, lélegezzenek nagyot, nézzenek körül és vegyék például észre a budapesti közösségi közlekedést.”

Ezek után ugyancsak megdöbbentek a Metropol munkatársai, amikor a felújított metrószakasz átadására Karácsony Gergely sofőrrel és autóval érkezett. Ráadásul korábbi elektromos autóját is egy akár környezetszennyezőnek mondható dízel Volkswagenre cserélte.

A felújított metrószakasz átadási ünnepségét a Nagyvárad téren tartották, így Karácsonynak összesen négy megállót kellett volna mennie metróval, hogy kényelmesen odaérjen. De ő inkább a szolgálati kocsit és a sofőrt választotta. Aki egyébként egy parkolóhelyet ingyen lefoglalva (hiszen mindvégig az autóban, illetve mellette maradt) két teljes órán át várta a főpolgármestert. Karácsony amúgy az órával is hadilábon állhat, csúnyán elkésett az átadóról, körülbelül húsz percen át mindenki csak őrá várt – teszi hozzá a lap.

Korábban írtuk