Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt, archív, illusztráció

Farkas Örs elmondta, a XIV. kerületet korábban a magyar kormány konszolidálta, több tízmilliárdos a költségvetése, ennek ellenére a Karácsony Gergely által kinevezett jegyző azt mondja, hogy hihetetlen sok nehézséggel kell szembenéznie a kerület gazdálkodásának.

Hozzátette: olyan bevételekkel számol az önkormányzat, amelyek tarthatatlanok. Példaként említette, hogy még ki sem írták azoknak az ingatlanoknak az értékesítésére a pályázatot, amelyek bevételéből a működési kiadásokat kívánják finanszírozni.

Elmondta, olyan parkolási rendszert üzemeltettek, amely több százmilliárd forintos veszteséget okozott az önkormányzatnak.

Farkas Örs szerint lánglelkű beszédeket mond Karácsony Gergely, ilyen volt a szombati kampánynyitóján elhangzott is. Folyamatosan úgy beszél, mintha a miniszterelnököt szeretné leváltani, mintha egy politikai kurzusváltásra készülne – közölte.

Hangsúlyozta, Karácsony Gergely egy település vezetésére pályázik és jelenleg is polgármester, most is „vitézkedhetne” a XIV. kerületben. Azt lehet látni azonban, hogy ez a kerület teljesít a legrosszabban, és Karácsony Gergely ahelyett, hogy az ott felmerülő problémákat szeretné megoldani, Tarlós István ügyeivel foglalkozik – hangoztatta.

Az igazgató beszélt arról is, Tarlós Istvánt az ellenzéki szavazók jelentős része is alkalmasabbnak tartja Budapest vezetésére.

Az ellenzéki politikusok – mint fogalmazott – ismét nagy erejű változások esélyével hitegetik a szavazóikat, akik viszont maguk is a kormánypárti jelöltet látják esélyesebbnek. Utóbbi arra utalhat, hogy Tarlós Istvánnak a kormánypárti szavazókon túl is lehetnek jelentős tartalékai az októberi voksoláson – mondta Farkas Örs.