Csakhogy szeptemberben az amerikai csapat közzétett egy közleményt, amiben letagadta ezt. Ez különösen érdekes, hiszen ők voltak azok, akik 1,85 milliárd forinttal segítették Márki-Zay mozgalmát. Az egyik legfőbb célkitűzésük a magyar kormány megbuktatása volt.

Hirdetés

Mindez azt erősíti, hogy nagyon komoly nemzetközi beavatkozási kísérlet történt a magyar választásba. És egyre valószínűbb: azok a globalista körök, akik eleinte Karácsony mögött sorakoztak fel, átpártoltak Márki-Zayhoz.

Még június közepén is érkezett több száz millió forintos támogatás az Egyesült Államokból, több száz milliós adomány – ezt maga Márki-Zay Péter jelentette be a Magyar Hang Gulyáságyú című podcastjában. Az időpont sem mellékes: augusztus közepe – idézi fel a Kontra.

A volt miniszterelnök-jelölt arról is beszélt az interjúban, hogy ennek a segítségével tudták kifizetni a kampány utolsó számláit. Elmondása szerint az adomány egy tételben érkezett, sok donátortól sok adomány. Ezt azonban egyetlen szervezet gyűjtötte össze, hogy aztán a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) számlájára több tételben utalja át: az Action for Democracy.

Korábban írtuk

És ezen a ponton érnek össze a szálak: ez az a szervezet, amelyik egy ideig támogatottként tüntette fel a Karácsony Gergely-féle Kilencvenkilenc Mozgalmat is.

Az MMM-nek a logója a mai napig ott van a honlapjukon, ám – mint ahogy a cikk elejéről kiderült – a főpolgármester ernyőszervezetét levették onnan.

Éppen ezért érdekes az időrendi láncolatot végigvenni:

  • Márki-Zay augusztus 27-én beszélt a mozgalma számlájára érkező tengerentúli támogatásokról, amiből aztán országos botrány kerekedett.
  • És még mielőtt bármilyen hír napvilágot látott volna Karácsony mozgalmának finanszírozásával kapcsolatban, az Action for Democracy pár nappal később, szeptember 1-jén sietve közölte, hogy sosem támogatták a Kilencvenkilencet, tévesen tették ki honlapunkra a 99 Mozgalom nevű civil szervezet logóját.
  • Ez pedig leginkább egyfajta előremenekülésnek tűnik, amiből az is következik, hogy jó eséllyel ugyanazok a nemzetközi körök öntötték a pénzt Karácsony és Márki-Zay politikai hátországába.

És felveti annak lehetőségét, hogy ugyanazok a nemzetközi körök álltak tovább a főpolgármestertől a hódmezővásárhelyi városvezetőhöz. Ahogy több jogász is megállapította, a külföldről érkező pénzügyi segítség erősen felveti a tiltott pártfinanszírozás gyanúját, illetve a magyar politikára rátelepedő, azt behálózó globalista hálózat ténykedése a parlamenti választás kimenetelébe való erőteljes beavatkozási kísérletként értékelhető – olvasható a Kontra cikkében.

A Magyar Nemzet összefoglaló cikkét IDE kattintva érhetik el.

Kiskapu

Jogi szakértők szerint a külföldi pénzek lehívásában kiskapunak számít, ha valaki mozgalmat működtet a kampányban, de jogilag megoldható. A 2022-es választást megelőzően a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalom is a figyelem középpontjába került.

Márki-Zay Péter a választási vereséget követően mondta azt, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom számlájáról a központi kampányt működtették. Ez azért vet fel kérdéseket, mert az ellenzék bukott miniszterelnök-jelöltje, pár héttel ezelőtt elismerte, hogy mozgalmához az Egyesült Államokból is érkeztek pénzek, ha viszont ebből pártokhoz is jutott, akkor az kimerítheti a tiltott pártfinanszírozás fogalmát. Márki-Zay azóta azzal magyarázkodik, hogy ők nem is választási kampányt folytattak.

Márki-Zay Péter mozgalmát tehát a Soros Györgyhöz köthető Action for Democracy támogatta. Azonban ahogyan arra a Kontra felhívta a figyelmet, a főpolgármester mozgalma is szerepelt ennek a szervezetnek a támogatottsági listáján egy ideig. Azonban szeptember elsejétől – tehát néhány nappal azután, hogy Márki-Zay a külföldi pénzekről beszélt –, az Action for Democracy honlapján megjelent egy közlemény, amiben az olvasható, hogy tévesen tették ki honlapukra a 99 Mozgalom nevű civil szervezet logóját.

Külön érdekes, hogy miután az előválasztás második fordulójában Karácsony visszalépett Márki-Zay javára, Márki-Zay egyből jelezte, hogy belép a 99 Mozgalomba. Karácsony Gergely azonban újságírói kérdésre azt mondta, hogy ez a belépés nem történt meg. Később Márki-Zay viszont határozottan állította, hogy belépett a mozgalomba, csak Karácsony nem tud róla – emlékeztet a Magyar Nemzet.

Hagymázas összeesküvés-elméletnek nevezte az Action for Democracy nevű civil szervezet a „kormánymédia” azon vádjait, amelyek szerint a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak nyújtott támogatásukkal beavatkoztak a magyarországi választásba – írja a HVG. A cikkből kiderül, a szervezet hétfői közleményében azt írta: stratégiájukat és tevékenységüket „kizárólag a demokratikus eszmék és elvek iránti elkötelezettség vezérli”.

Nemzeti kormányoktól és nemzetközi szervezettől függetlenül dolgozunk, sok más globális szinten működő alapítványhoz és szervezethez hasonlóan – írták.

A szervezet visszautasított minden olyan vádat, „amely a választásokba való külföldi beavatkozással kapcsolatos”.

„Támogatásaink a demokratikus értékeket, a választásokon való részvételt és a választások tisztaságát célozzák. Célországainkban olyan szervezeteket támogatunk, amelyek pártoktól és választásoktól függetlenül élen járnak a demokráciáért folytatott harcban” – tették hozzá.