Fotó: Karácsony Gergely, Facebook, szerk.
Hirdetés

A Párbeszéd társelnöke szombaton Facebook-oldalán és az MTI-hez eljuttatott közleményében is reagált a kormányfő tusnádfürdői beszédére, amelyben Orbán Viktor egyebek mellett hangsúlyozta: a tőkés piacgazdaság kereteit, a demokratikus jogi és politikai intézményeket fenn kell tartani, de a társadalmi szerveződés módját meg kell változtatni, vagyis „demokrácia igen, liberalizmus nem”.

Karácsony Gergely a Facebookon úgy fogalmazott:

„Orbán Viktor évi rendes tusványosi eszmefuttatása idén a fáradás jeleit mutatta, unalomig ismert panelekből összerakott beszéd volt.”

Közleményében hozzátette: alig több mint 70 nap múlva az emberek véleményt mondhatnak majd, hogy a „megfáradt tusványosi harcoskodást és annak képviselőit vagy egy új, lendületes, szabad és tisztességes Magyarországot szeretnének-e”.

Az ellenzéki politikus a kormányfői beszéd legfontosabb körülményének azt nevezte, hogy abban nem volt szó a klímaváltozásról, a „mindannyiunkat fenyegető legnagyobb veszélyről, arról, amiről az egész világ beszél”. Kiemelte, hogy a klímaváltozás, a hőhullámok, a légszennyezettség már emberéleteket követel Magyarországon, Budapesten is.

Zugló polgármestere kitért arra is, hogy az „állandó orbáni harcoskodás” önzéssel, áldozatokkal és rombolással jár.

Karácsony Gergely szerint Orbán Viktor az illiberális állam fogalmát akkor töltötte meg tartalommal, amikor „szétverte a liberális demokrácia értékeit, úgyis mint jogállam, jog- és esélyegyenlőség, független igazságszolgáltatás, tisztességes választás”.

Az ellenzéki főpolgármester-jelölt megjegyezte továbbá, hogy a jelző nélküli szabadságban hisz meggyőződéssel. „Mert a jelzőkből előbb-utóbb korlátozás és kirekesztés lesz, de a szabadság nem lehet keveseké, csakis mindenkié” – fogalmazott.

Orbán Viktor évi rendes tusványosi eszmefuttatása idén a fáradás jeleit mutatta, unalomig ismert panelekből összerakott…

Gepostet von Karácsony Gergely am Samstag, 27. Juli 2019