Hirdetés

Karácsony Gergely az MTI-nek és a helyi magyar sajtónak pénteken nyilatkozva elmondta, hogy azért kereste fel Beregszászt, Budapest testvérvárosát és kistérsége több intézményét, hogy első kézből szerezzen tapasztalatot az ottani helyzetről, és átadja a magyar főváros segélyadományát.

A főpolgármester közölte, hogy az ukrajnai háború első napján felvette a kapcsolatot Babják Zoltánnal, Beregszász és kistérsége polgármesterével, és azóta folyamatos a főváros által nyújtott, a helyi igények szerint összeállított humanitárius támogatás.

Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy mivel Beregszász környéke is gazdag termálvizekben, már a háború utáni időszakra készülve felajánlotta Budapest tapasztalatainak átadását a geotermikus energia felhasználásának terén.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség járási szervezetének vezetője, Sín József arról tájékoztatta a főpolgármestert, hogy a magyar kisebbség jogait korlátozó jogszabályok és egyes helyi ukrán vezetők magyarellenes, provokatív megnyilvánulásai ellenére továbbra is él a  különböző nemzetiségek közötti, Kárpátaljára jellemző tolerancia, aminek megőrzése fontos cél.

Korábban írtuk

Karácsony Gergely reményét fejezte ki, hogy egy békésebb időszakban meg lehet beszélni a vitás kérdéseket. Ha Kijev fel akarja gyorsítani az európai integrációját, ami, amint fogalmazott, „elemi érdeke az Európai Uniónak, Ukrajnának és a kárpátaljai magyarságnak”, akkor az európai normákat érvényesíteni kell. Magától értetődőnek nevezte azt, hogy egy őshonos kisebbség a saját szülőföldjén használhassa a nyelvét, és hogy legyenek magyar kulturális és oktatási intézmények.

Babják Zoltán polgármester sikeresnek értékelte Karácsony Gergely látogatását. Megköszönve a főváros folyamatos segítségét, kiemelte, hogy a városgazdálkozási osztály hasznát veszi majd a most átadott eszközöknek is. Ezenkívül az áramkorlátozások nyomán hiányzó közvilágítás miatt, a közbiztonság javítása érdekében újabb térfigyelő kamerák beszerzésében kérte Budapest támogatását.