Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

Karácsony Gergely, az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje és pártja, a Párbeszéd közleményt adott ki az államalapítás ünnepén. A közlemény így kezdődik:

Augusztus huszadika van, Magyarország születésnapja, az Alkotmány ünnepe. De Magyarországnak sajnos jelenleg nincs alkotmánya.

Karácsony Gergely szerint augusztus 20-a az Alkotmány ünnepe – írja mindezt az ellenzéki, magát felettébb demokratikusnak tartó politikus harminc évvel a rendszerváltás után. Mint ismeretes, a szocialista rendszer nemzeti ünnepünket felülírva bevezette az alkotmány ünnepét: a szocialista, új alkotmány hatályba lépését 1949. augusztus 20-ra időzítették, majd 1989-ig ezen a napon az Alkotmány napjaként ünnepelték a „szocialista államalapítást”.

Karácsony Gergely közleménye szerint az alkotmány a politikai közösség közös értékeinek foglalata, de a „Fidesz alaptörvénye csak a hatalom aktuális érdekeinek fügefalevele. ”

Karácsonyék szerint az őszi önkormányzati választás értelme, hogy a „helyi önkormányzatokban visszatérjünk ahhoz, hogy a politika nem az embereken való elvtelen uralkodás, hanem a közösség szolgálata”.

A főpolgármester-jelölt ezután kifejti, hogy a 23 kerületi polgármesterrel szeretné megalkotni az úgynevezett Budapest Alkotmányt, amely összefoglalja „azokat az elveket, amelyekben osztozunk és amelyek zsinórmértékül szolgálnak majd a város vezetéséhez.”

Budapest Alkotmányt!Augusztus huszadika van, Magyarország születésnapja, az Alkotmány ünnepe. De Magyarországnak…

Gepostet von Karácsony Gergely am Dienstag, 20. August 2019