Karácsony Gergely hangsúlyozta: az eredeti kiírást jogilag megalapozottnak tartják, mégis, a hatályos szabályok és a Lánchíd felújításának sürgető szüksége nem ad más lehetőséget, mint a kormányzati hatóság előírásának beépítését a kiírásba.

Hirdetés

Ezt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósága haladéktalanul megteszi, a Lánchíd felújítását tehát ez nem hátráltatja – írta a főpolgármester, hozzátéve, „a politikai viszonyok ismeretében az lett volna a nagyobb meglepetés, ha a kormányzati hatóság jóváhagyta volna a kiírást”.

Emlékeztetett, a BKK igazgatósága körülbelül tíz napja, a jogszabályi határidőket betartva, alapos mérnöki és jogi előkészítés után elfogadta a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzés kiírását.

A kiírás azt hivatott szolgálni, hogy lehetőséget adjon a legnagyobb mértékű átlátható versenyre, minél több alkalmas kivitelező pályázására – emelte ki Karácsony Gergely.

Mint írta, a közbeszerzés a hatályos szabályok szerint akkor tud megjelenni, ha azt egy kormányzati szerv, a Közbeszerzési Hatóság is jóváhagyja.

A kormányzati hatóság azonban az igazi versenyt szolgáló tízéves referenciaidőszakot soknak tartotta, előírta annak nyolc évre csökkentését – tette hozzá.

Ennek azért van jelentősége, mert az elmúlt nyolc évben egyetlen hidat sem újítottak fel Budapesten, vagyis a hatóság döntése szerint egyetlen korábbi budapesti hídfelújítás sem számíthat bele a referenciák körébe – olvasható a főpolgármester bejegyzésében.

korábban írtuk

Karácsony Gergely kitért arra is, hogy még mindig nem jelent meg a kormányhatározat a Lánchídra szánt állami forrásról, annak ellenére, hogy azt a kormány februárban megígérte.

Erre – mint írta – talán éppen a Közbeszerzési Hatóság versenykorlátozó döntése a magyarázat.

„Lehetnek ugyanis, akik ebből a két tényből, hogy tudniillik a Közbeszerzési Hatóság szűkíti a verseny lehetőségét, a kormány pedig fél éve szerencsétlenkedik egy határozat kiadásával, azt a következtetést vonják le, hogy egyeseknek a Lánchíd felújításánál fontosabbak a Lánchíd felújítói. Vagyis hogy melyik cég kapja a megbízást. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a magyar építőipar jó nagy része az elmúlt években a kormánytól nem túl távoli emberek, köztük kötélbarátok és szotyipartnerek kezében összpontosul, ebből máris kijöhet egy jó kis összeesküvés-elmélet” – fogalmazott Karácsony Gergely.

Hozzátette: nem hisz – vagy inkább nem akar hinni – az összeesküvés-elméletekben.

„Abban hiszek, hogy a Lánchíd nemzeti kincs, felújítása nemzeti érdek, ennek jegyében tesszük a dolgunkat” – áll a bejegyzésben.

Akkor hát ismét a Lánchídról, mert csak nem hajlandóak tudomásul venni egyesek, hogy 32 év után, benne 9 év tétlenséget…

Gepostet von Karácsony Gergely am Dienstag, 4. August 2020
Korábban írtuk