Az önkormányzat a közleményében hangsúlyozta, a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzésen a pályázók a végleges ajánlataikat megtették, ezek értékelését a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) folyamatosan végzi.

Hirdetés

A legalacsonyabb ajánlat alapján bruttó 26,8 milliárd forint költséggel újulhat meg a főváros ikonikus hídja, szemben azzal, hogy az idén januárban bruttó 35,3 milliárd forintos ajánlat volt a legkedvezőbb (a Váralagút felújítása nélkül), amit Budapest a forráshiány miatt nem fogadott el – fejtették ki.

A Főpolgármesteri Hivatal aláhúzta, miközben a főváros és a BKK mindent megtett azért, hogy gyorsan és professzionálisan bonyolítsa le az új közbeszerzési eljárást, a kormány továbbra sem utalta át a Lánchíd felújítására évek óta ígért hatmilliárd forintot.

Korábban írtuk